A

A teljes

Istenember

film megtekinthető itt

Kattintson IDE!

Hozz reménységet a szívekbe adód 1%-ával! Részletek ITT.

május 18., csütörtök

Kisebbrendűség

„És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” (1Mózes 1:31)

Farai Chideya a Harvardon diplomázott, a Newsweek magazinnak dolgozott, és gyorsan a csúcsra jutott. Mégis hét éven át küzdött a bulimiával, így próbálkozott a körülötte lévő látszat-világ csillogó képeihez hasonlóvá válni. Amikor végre megszabadult a betegségtől, ezt írta: „A fogyás nem változtatott a személyiségemen, és nem könnyített az érzelmi terhen, amit gyermekkorom óta hordoztam. Azt hittem, hogy sovány akarok lenni. Valójában arra vágytam, hogy boldog legyek, de ezt nem adta meg sem a kinézetem, sem az elért eredményeim. Mivel nem tudtam magamat szeretni és elfogadni, ezért a másoktól jövő elfogadás sohasem volt elég. Amikor megpróbáltam tökéletes lenni, akkor távolságtartóvá, megközelíthetetlenné váltam, pedig épp az ellenkezőjét szerettem volna.” Ezek után Farai megoszt velünk négy alapelvet, ami megváltoztatta az életét: „

1) A megszállottan tökéletességre törekvés a magány csapdájába zár, mert jó kapcsolatok csak őszinteségre és teljes elfogadásra épülhetnek.

2) A megszállottan tökéletességre törekvés miatt gyengeségeidre rejtegetni való dolgokként tekintesz ahelyett, hogy növekedésre való lehetőségnek tartanád őket.

3) A megszállottan tökéletességre törekvés miatt folyton arra koncentrálsz, akivé majd egy napon válni akarsz ahelyett, hogy örülnél annak, aki most vagy.

4) A megszállottan tökéletességre törekvés megfoszt attól, hogy az életed valóban számítson, mert ha folyton magad körül forogsz, nem marad semmid, amit másoknak adhatnál.” Összegzésül: Istennek nem kellett megteremtenie téged, ő úgy döntött, hogy megteremt. Aznap, amikor megszülettél, mosolyogva mondta: „igen jó.” Ha egyszer ezt teljesen megérted, elkezdesz felülkerekedni a kisebbrendűségi érzéseden.

00:00
Értékelések átlaga: 4,6

Értékeld a mai elmélkedést!

Lelki táplálék Isten igéjéből

Total Biblia program Copyright © Minden jog fenntartva.

Ha szeretné, hogy továbbra is elérhető legyen a Mai Ige Magyarországon és még sokakhoz eljuthasson általa Isten életre szóló üzenete, kérjük támogassa a Mai Ige kiadványt és misszióját! A támogatás módjáról ide kattintva kaphat információt. Nagyon köszönünk minden adományt!

Ha megérintette Önt a fenti elmélkedés és változást hozott az életébe, kérjük írja meg számunkra! Visszajelzését ide kattintva tudja leírni és továbbítani számunkra!

Szeretné naponta olvasni a Mai Igét? Ha még nem rendelte meg a Mai Ige negyedévre szóló kiadványát, ide kattintva megteheti!

Ha szeretné népszerűsíteni honlapunkat, lehetősége van a Mai Ige elmélkedés ízelítőjét feltenni saját honlapjára! További információt kaphat erről ITT.

a mai ige története üzenet az írótól
Google Page Rank

Ezt a honlapot a kiadó a hűséges és nagylelkű támogatók adományaiból tartja fenn.
Copyright 2016. Ez az elmélkedés a UCB Europe engedélyével elérhető mindenki számára ezen a honlapon. Isten népének növekedését szolgálva a kiadó engedélyt ad gyülekezeteknek és keresztyén szervezeteknek arra, hogy az ezen a honlapon közzétett napi üzenetek közül évenként 52 elmélkedésből ingyenesen közöljenek le részleteket a kiadványaikban és egyéb módon. Minden kivonat után fel kell tüntetni a következőket:

"A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33."

Online adományozás szolgáltatója Kártyás adományozás szolgáltatója Elfogadott kártyák: Visa, Visa Electron, MasterCard

Mai Ige © 2016 | Impresszum | Alapítványi információk