Mert az atyai ház szabályai túlságosan korlátozóaknak tűnnek. Sok ember akarja Krisztus szeretetét, de nem az uralmát, az áldásait igen, de a parancsait nem. Nem arról van szó, hogy Krisztus túl keveset kínál, hanem, hogy a neki való szolgálat ára túl nagynak tűnik. Lehet, hogy azt gondolod, ha Krisztus napjaiban éltél volna, vele jártad volna az országot, beszélgettél volna vele, és hallottad volna prédikálni, akkor most jobb keresztyén lennél. Nagyon tévedsz! „Tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: »Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?« … Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé. Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: »Vajon ti is el akartok menni?« Simon Péter így felelt: »Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.«” (János 6:60,66-69). Az igazi tanítványság nem valamilyen különleges istentiszteleti alkalmon való részvétel következménye. A tanítványság folyamat. Ahogy Péter szavaiból halljuk: „…mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus” (János 6:69 Károli), az Úr, miközben veled jártunk a hegycsúcson és a völgyben, jó időkben és rossz időkben egyaránt. Ezért írja azt is, hogy ez az ismeret: „Néktek, a hívőknek drága kincs; a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és botránkozás sziklájává…” (1Péter 2:7-8). Pál így fogalmazza meg: „…senki sem mondhatja: »Jézus Úr«, csakis a Szentlélek által” (1Korinthus 12:3). A Szentlélek azért munkálkodik bennünk, hogy engedelmesen alárendeljük magunkat Isten akaratának. Ez kapcsolatot jelent – szabályokkal.