Jogos harag (1)
november 8. csütörtök

„Haragudhattok, de ne vétkezzetek” (Efezus 4:26)

A harag kezelésének van jó és van rossz módja is. Mózes rosszul kezelte a haragját, és emiatt nem mehetett be az ígéret földjére. Jézus megfelelő módon kezelte a haragját, amikor azok ellen fordította, akik kihasználták a szegényeket, és kiűzte őket a templomból. A „haragudhattok, de ne vétkezzetek” ige azt jelenti, hogy ahelyett, hogy csak panaszkodnál egy probléma miatt, tenned kell valamit ellene. Ahelyett, hogy magadban füstölögnél a körülötted élőkben örök szorongást keltve, vizsgáld meg, mi a haragod gyökere, és fejezd azt ki megfelelő módon. Dr. Jack Hyles lelkész írt arról, hogy a fiának egy olyan kötelező olvasmányt jelöltek ki az iskolában, ami tele volt csúnya beszéddel és kétértelmű helyzetekkel. Minél jobban beleolvasott Dr. Hyles a könyvbe, annál haragosabb lett. Végül bement az iskola igazgatójához, és udvariasan, de határozottan azt mondta: „A fiam nem fogja elolvasni ezt a könyvet. Kijelölnek neki helyette egy másikat, és nem fog rosszabb jegyet kapni emiatt.” Az igazgató meglepődve vitatkozni próbált Dr. Hyles-szal. „De…” – fogott hozzá, ám Dr. Hyles félbeszakította. Csendesen, de komolyan ezt mondta: „Semmi de, semmi és, semmi ha. Nem fogják rákényszeríteni, hogy elolvassa ezt a könyvet, hanem kijelölnek számára egy másikat. Világos?” Az igazgató így válaszolt: „Rendben van, Dr. Hyles, de nem értem, mire ez a felhajtás. Végtére is a könyv nyelvezete nem rosszabb, mint amiket a mosdók falán olvasunk.” Dr. Hyles mosolyogva így felelt: „Rendben, amikor azok a firkák kötelező olvasmányok lesznek, majd visszajövök.”

Ha szeretné, hogy továbbra is elérhető legyen a Mai Ige Magyarországon és még sokakhoz eljuthasson általa Isten életre szóló üzenete, kérjük támogassa a Mai Ige kiadványt és misszióját! A támogatás módjáról ide kattintva kaphat információt. Nagyon köszönünk minden adományt!

Ha megérintette Önt a fenti elmélkedés és változást hozott az életébe, kérjük írja meg számunkra! Visszajelzését ide kattintva tudja leírni és továbbítani számunkra!

Szeretné naponta olvasni a Mai Igét? Ha még nem rendelte meg a Mai Ige negyedévre szóló kiadványát, ide kattintva megteheti!