Csodák útján járva – Történetek Isten természetfeletti hatalmáról - 1. nap

Isteni látomás, isteni változás – Pap Tamás története

Nem volt felhőtlen gyerekkorom: az anyai szeretetet ismertem, de mivel nem volt édesapám, az apai szeretet és szigor hiányzott az életemből. Már kisgyermekként „szabad huligánként” éltem: hatévesen már kipróbáltam a dohányzást, 11 évesen rúgtam be először. Mindig idősebb barátaim voltak, és én szerettem volna a társaságukhoz tartozni. Ahhoz, hogy beilleszkedjek, én is dohányozni és inni kezdtem. Ahová küldtek, én elmentem, amit mondtak, én megtettem.

Tinédzser koromban elvállaltam kisebb munkákat, mert szükségünk volt a pénzre. Ekkortájt volt a nagy ébredési hullám Kárpátalján, melynek keretében ifjúsági táborokat is tartottak, ahol Istenről prédikáltak a fiataloknak. Én is odakeveredtem egy ilyen táborba, az ágyakat segítettem lepakolni. Láttam a sok csillogó szemű fiatalt, és nagyon érdekelt, hogy mi is fog itt történni. Négy egymást követő táborban voltam egy hónapon át. Utolsó este szinte zokogtam, annyira szomorú voltam, hogy ez véget ér.

Másnap reggel visszajöttem: a tűz parazsa még izzott, de a tábor már üres volt. Leültem, s megszólítottam Istent: „Én most hol keresselek? Hogyan tovább? Kihez menjek én most?” Éreztem, hogy valami megváltozott bennem, de nem tudtam, hogy hogyan is kellene folytatni az életemet.

Két héttel ezután történt, hogy egy idősebb barátom esküvőjén valaki megszólított, és megkérdezte cinikusan, hogy keresztyén lettem-e. Én rosszat sejtve haboztam a válasszal, s a következő pillanatban úgy megütött, hogy a földre estem. Feküdtem a földön, ő pedig ordított velem: „Nem hallottad, mit kérdeztem? Te is Isten-hívő lettél?” És én akkor megtagadtam Jézust. Arra gondoltam, hogy nekem az a Jézus nem kell, akiért engem megütnek. Hiszen nem is ismerem igazán, máris megvernek érte… Akkor mi lesz ezután?!

Az életem úgy folytatódott, mint a táborok előtt. Sokat italoztunk, kipróbáltam a könnyű drogokat, majd a keményebbeket is. 16-17 évesen már bizonyos tiltott dolgokat csempésztem. Majd a katonaság következett, ahol szakmát szereztem: szakács lettem.

Miután leszereltem, télen szakácsként éttermekben, nyáron építőmunkásként helyezkedtem el, éjszakánként bárokban is dolgoztam. 22 évesen megnősültem, és hamarosan született egy gyermekünk. A feleségem szeretett engem, és nagyon sok mindent eltűrt és elviselt; én viszont éltem a magam életét. Amíg alkoholproblémákkal küszködtem, nagyon agresszív voltam. Sajnos a lányom is gyakran szemtanúja volt, hogy otthon törtem-zúztam.

Később belekóstoltam a keményebb drogokba. Hamar rászoktam, mivel ezektől nem éreztem fáradtságot. Láttam, hogy rossz, amit teszek, de annyira féltem az elvonási tünetektől, hogy nem tudtam abbahagyni. Már semmi sem számított, még a gyermekem sem. Ő úgy nőtt fel a szemem előtt, hogy észre sem vettem. A családi életünk borzalmas volt. A feleségem és az édesanyám nagyon sokat sírtak miattam. De én csak a magam boldogságával törődtem. A drogok, a hazugságok, a szerencsejáték és póker rabja voltam, adósságaim voltak. Csak az érdekelt, hogy előteremtsem a másnapi adagra való pénzt.

Egyik alkalommal, amikor a városközpontban jártam, meghallottam a református templomból kiszűrődő orgonaszót. Tovább akartam menni, de nem tudtam. Bementem és leültem. A lelkész szavai szíven találtak, nem is tudtam megmagyarázni, hogy mi történik velem. Vasárnap ismét elmentem a templomba a feleségemmel, s végigsírtam az igehirdetést. Istentisztelet után azonban újra a droghoz nyúltam. Másfél év telt el úgy, hogy eljártam istentiszteletre, de az addigi életemet nem számoltam fel.

2016-ra már elegem lett abból az életből, amit éltem. A lányom szemébe sem tudtam nézni, mert még az ő tanulmányi ösztöndíját is elloptam és eljátszottam pókeren. Ez volt az a pont, amikor teljesen összetörtem. Nem akartam folytatni az életemet. A feleségem azonban kézen fogott, és eljött velem a lelkész barátomhoz, Taracközi Ferenchez. Ő akkor azt mondta: két út van előttem. Az egyik a halálba, az örök kárhozatba vezet – ha úgy folytatom az életemet, ahogy eddig, ez vár rám. A másik élet az Isten szerinti élet, amelyre, ha ráállok, Ő megszabadít az addigi problémáimból.

Elküldött egy szenvedélybetegeket mentő misszióba, ahol éppen hitmélyítő hét volt. Rengeteg hitben járó könyörgött értem az imaalkalmakon. A harmadik napon „látomásom” volt. Térdig gázoltam egyfajta szürke iszapban, amely a mocskos bűneimet jelképezte. S közben hallottam egy hangot, a Sátán hangját: „Te az enyém vagy, és nem tudsz tőlem menekülni!” Az ördög nevetett rajtam: „Ebből nincs kiút.” S akkor egy szó jutott eszembe, amit ismételgetni kezdtem: „Jézus!” Miközben Jézus nevét ismételgettem, megjelent egy tűhegynyi fénypont előttem, s az a fény szétbombázott körülöttem mindent. Szinte éreztem, hogy Jézus megfogja a kezemet, s azt mondta: „El ne engedd!” Megszorítottam a kezét, s azóta sem engedtem el. Ebből a látomásból úgy keltem fel, hogy már szabad ember voltam. Azon a héten megtapasztaltam Jézus szeretetét. A szívemben nagy örömmel tértem haza, de otthon a családom kételkedve fogadott. Érthető, hiszen addig már sok fogadkozást hallottak tőlem. De Isten bátorított, hogy legyek türelmes, kövessem Őt, és meg fogok kapni mindent, a családom szeretetét is.

Elkezdtem Bibliát olvasni, rendszeresen gyülekezetbe járni és elfogadtam a lelkész barátom ajánlatát, amely ugyan szerény fizetéssel járt, de így legalább mindig Isten közelében lehettem nagyszerű emberek között. A gyülekezetben voltam mindenes. Az életem óriási fordulatot vett: egy alkalmat sem hagytam ki, minden istentiszteleten, bibliaórán ott voltam. Isten napról napra tanított, és valóban: egy idő után megbocsátott nekem a gyermekem és a drága feleségem, aki több mint 20 évig fohászkodott értem, és soha nem mondott le rólam. A megtérésem egy hullámot indított el a családban: feleségem is elkötelezte magát Istennek, elfogadta az Urat a lányom és az édesanyám is.

A csongori szenvedélybetegeket mentő misszióban töltött alkalom alatt kaptam egy igét, amely azóta is a vezérigém:

„Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, mert elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is! Szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára, és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz és így lakhatsz hosszú ideig azon a földön, amelyet Istened, az Úr esküvel ígért oda atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.” (5Mózes 30:19–20)

Hálás vagyok Istennek, hogy megszabadított a hazug, hiábavaló életemből, és olyan örömteli új élettel ajándékozott meg, amelynek egyetlen drog sem érhet a nyomába!

Kedves Olvasónk, neked miben lenne szükséged helyreállásra?
Lehet, emberileg nézve kilátástalan helyzetbe kerültél, de Istennek nincs lehetetlen. A holnapi történet is erről tesz bizonyságot.

Tarts velünk a következő napon is!

Várunk szeretettel:

a UCB Hungary Alapítvány csapata