Lassabb léptekkel egy rohanó világban
„Bárcsak lelassítana a világ! Bárcsak lenne elég időm arra, hogy utolérjem magam!” Sóhajtottál már fel így?
„Miért is nincs szárnyam, mint a galambnak, hogy elrepülhetnék, és nyugton lehetnék?”
– kiált fel a zsoltáros talán helyetted is. – „Messzire bujdosnék, a pusztában laknék. Sietve keresnék menedéket a szélvész és a vihar elől.” (Zsoltárok 55:7–9) Amikor túl nagy a nyomás, menekülni vágyunk. Csak egy kis nyugtot szeretnénk – messze mindentől és mindenkitől, távol életünk tomboló viharaitól.
Gyorsabbak a járműveink, mint valaha, széles sávú internetet használunk, modern technológia, sőt mesterséges intelligencia áll a rendelkezésünkre, instant kávéval indítjuk a napot, mégsem sikerül elég gyorsnak lennünk ahhoz, hogy tartsuk az iramot.
Rohanó világunk eszeveszett tempót diktál, de az ember nem erre lett teremtve. Nem véletlen, hogy napjainkban sokkal többen küzdenek szorongásos és mentális betegségekkel, mint bármikor. Mi vagyunk a valaha élt legszorongóbb nemzedék. Különösen igaz ez a Z-generációra, a 21. század fiataljaira. 1
A mindennapi pörgés kimerítő és rengeteg stresszel jár. Veled is előfordult már, hogy egész nap rohantál az egyik elvégzendő feladattól a másikig, enni-inni sem volt időd, és mire észbe kaptál, már este lett? Ha ez mindennapos jelenség nálad, akkor egyenes úton vagy a kiégés felé. Lassítanod kell!
A világ már nem fog lelassulni, neked kell lassítanod.
Létezik egy indián közmondás, amely így szól: Ha elfáradtál, állj meg, és várd meg, míg a lelked utolér! Túlhajszoltan éppen ezt mulasztjuk el megtenni: lecsendesíteni a lelkünket. Időt kellene adnunk magunknak arra, hogy feldolgozzuk a történéseket, elsírjuk azokat a könnyeket, elmondjuk azokat az imákat, letegyük azokat a terheket. A lelkünk olyan, mint egy tó: ha örökösen csak dobáljuk bele a tennivalók súlyos köveit, akkor mindig zavaros lesz a vize. Hagyni kell leülepedni. Engedni kell, hogy „a lelkünk ráncai” elsimuljanak, akár a vízgyűrűk egy tó felszínén.
Ha békére vágysz, meg kell tanulnod lelassítani.
El tudod mondani időnként te is Túrmezei Erzsébet versének gyönyörű szavait?
„Most nem sietek, most nem rohanok,
Most nem tervezek, most nem akarok,
Most nem teszek semmit sem,
Csak engedem, hogy szeressen az Isten.”
Megteheted ezt, még akkor is, ha gondok nyomasztanak, és problémák várnak megoldásra az életedben.
Egy alkalommal Jézus meglátogatta barátját, Lázárt, és annak nőtestvéreit, Mártát és Máriát. Vendégül látni Jézust nagy nyomásként nehezedett Mártára. Azonban míg ő a konyhában zsörtölődött a munka terhe alatt, Mária egyszerűen letelepedett Jézus lábához, és csak itta a szavait. Márta felháborodott ezen. Jézus viszont így csitította: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle” (Lukács 10:41–42).
A nagy rohanásban könnyű a hétköznapi dolgoknak, a „körítésnek” szentelni minden figyelmünket, és elsiklani afelett, ami igazán lényeges. Időnként el kell engedni a részleteket, hogy teret kaphasson az, ami a legfontosabb. Kövesd Mária példáját, és halld meg Jézus hívását: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Máté 11:28).
Hogyan tudnád ezt a mindennapokban megvalósítani? Erre hozunk gyakorlati tippeket a holnapi üzenetben. Tarts velünk!
Várunk szeretettel:
a UCB Hungary Alapítvány csapata
