Isten vezetése 10. nap

 

A hittel vállalt kockázat




Ahhoz, hogy megértsük és betöltsük Istentől kapott megbízatásunkat, három fontos alapelvet kell megértenünk. Íme az első:

1) Tanulj meg kockázatot vállalni! „Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet.” (Máté 25:15) Jézus példázatában az első két szolga vállalkozásba fogott azzal, amit kapott. Mérlegelték lehetőségeiket, osztottak-szoroztak, majd belevágtak a dologba, és a bukást is merték kockáztatni. Amikor aztán sikert arattak, a Gazda így szólt hozzájuk: „Jól van, jó és hű szolgám” (Máté 25:21). A hittel vállalt kockázat különbözteti meg az álmodozókat a cselekvőktől. Hajlandónak kell lenned arra, hogy kockázatot vállalj – nem ostoba kockázatot, de jól átgondolt, megimádkozott, megtanácskozott kockázatot. A legnagyobb hiba az, ha valamibe nem mersz belevágni azért, mert félsz, hogy hibázni fogsz.

No, és a harmadik szolga? Ő azt mondta: „Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe” (Máté 25:25). Az első kettő befektette, amit kapott, a harmadik elásta. Az első kettő kockázatot vállalt, a harmadik az ismerős biztonságba kapaszkodott. Elkövette a tehetséges emberek legtragikusabb és leggyakoribb hibáját: talentumával nem hozott hasznot Gazdájának. Vannak, akik befektetik talentumaikat, dicsőséget szerezve ezzel Istennek, míg mások rosszul használják, amit kaptak, és bánatot okoznak vele az Úrnak. Vannak, akik tisztelik Istent munkájuk gyümölcsével, mások megsértik őt kifogásaikkal. Hogyan reagál erre a Gazda? „A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre…” (Máté 25:30). Ezeket a szavakat nyilván sosem szeretnéd hallani!

A félelem a hit ellensége. „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt.” (Zsidók 11:6) Indulj el hát hittel, Isten nem fog cserbenhagyni. Vállald a kockázatot, Isten nem hagyja majd, hogy elbukj. Még ha sokszor meg is botlasz a siker felé vezető utadon, Isten arra hív, hogy álmodj arról a napról, amikor majd válladra teszi a kezét, és hallhatod, amint ezt mondja: „Jól van, jó és hű szolgám!”

Ha félsz a kockázattól, nehogy elbukj, állj meg egy pillanatra, és olvasd el Margaret Fishback Powers időtlen igazságot hordozó ismerős szavait:

Lábnyomok

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy ő mondta, ott járt énvelem.
De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
„Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
mindennap ott leszel velem.
S most visszanézve a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át,
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?”

Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett:
„Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!”

(Túrmezei Erzsébet műfordítása)


Biztatásra van szükséged?
„Maga az Úr megy előtted, ő lesz veled. Nem hagy el téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!” (5Mózes 31:8) Még több biztatást szeretnél? „…mert ő mondta: »Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.« Ezért bizakodva mondjuk: »Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?«.” (Zsidók 13:5–6)

Rajta, indulj el hittel, Isten veled van!

Holnap a második alapelvvel ismerkedhetünk meg! Ne maradj le róla!

 

 

Ha szeretnéd mélyebben megérteni, merre vezet Isten és milyen küldetésre hív, rendeld meg a Fedezd fel a küldetésedet! című kiadványunkat itt: maiige.hu/kuldetesed