adó 1%

Minden erővel törekedj a győzelemre!
április 14. vasárnap

„A megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet.” (Róma 5:3–4)

Michael Phelps megszerezte hazája számára az aranyat a 2008-as pekingi olimpián, méghozzá nem is egyet, hanem nyolcat, és ebből hetet világcsúccsal nyert meg. De nem csupán az elnyert aranyak száma miatt emlékezünk rá, hanem legyőzhetetlen kitartása miatt, mely megmutatkozott, amikor a 200 méteres pillangóúszás futamában a dolgok ellene fordultak. Amikor megérintette a medence falát, megnyerve a versenyt, senki sem tudta, hogy min ment keresztül ennek eléréséért. Amikor Phelps levette az úszószemüvegét, akkor láthatták csak a nézők döbbenten, hogy abból víz folyt ki. Csaknem vakon úszta le a 200 métert. Az ilyen helyzettől az úszók rettegnek. Számolta a karcsapásokat, kétségbeesetten keresett valamilyen jelet a medence alján, míg végül megérintette a falat. Ez ám az olimpiai bajnok, minden értelemben! Phelps a frusztrációját arra használta, hogy fokozza kitartását és győzelem iránti eltökéltségét.

Pál azt mondja: „dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg” (Róma 5:3–5). Micsoda felsorolása ez az Istentől kapott kiváltságoknak, melyekre építhetünk, amikor problémákkal szembesülünk!

Állhatatosság: elkötelezettség arra, hogy Isten kegyelméből merítve kitartunk minden körülmények között.

Kipróbáltság: jellemszilárdság, belső erő, mely a becsületes jellemen alapszik.

Biztos remény: mély belső meggyőződés, hogy bármibe is kerül, végül mégis sikerülni fog. Mindezt pedig megkoronázza, hogy garantáltan sikerül elvégeznünk Istentől kapott feladatunkat, mert ez „a reménység nem szégyenít meg”! Ha nem látod tisztán, mi vár rád, csak nyújtsd ki a kezed még egy karcsapásra – a cél ott van közvetlenül előtted!

Ha szeretné, hogy továbbra is elérhető legyen a Mai Ige Magyarországon és még sokakhoz eljuthasson általa Isten életre szóló üzenete, kérjük támogassa a Mai Ige kiadványt és misszióját! A támogatás módjáról ide kattintva kaphat információt. Nagyon köszönünk minden adományt!

Ha megérintette Önt a fenti elmélkedés és változást hozott az életébe, kérjük írja meg számunkra! Visszajelzését ide kattintva tudja leírni és továbbítani számunkra!

Szeretné naponta olvasni a Mai Igét? Ha még nem rendelte meg a Mai Ige negyedévre szóló kiadványát, ide kattintva megteheti!