Visszajelzések

Áldást jelentett számodra a szolgálatunk?

Kérjük írd meg visszajelzésed!
Más jellegű témában a "Kapcsolat" fülre kattintva tudsz nekünk írni!

Korábbi visszajelzesek megtekintése

A mező kitöltése nem kötelező
Kérjük, add meg e-mail-címed, ha szeretnéd, hogy válaszoljunk számodra
Engedélyezed, hogy visszajelzésed felhasználjuk a honlapon és a kiadványban?

Visszajelzések:

image
KKÁ

Nem is tudom, hol kezdjem. Én nem vagyok beteg, van munkahelyem, szerető családom, nem régen házasodtunk össze a férjemmel. Azt gondolhatnák mások, hogy egy ilyen embernek semmi problémája nincs. Pedig sokszor én is a kétségbeesés szélén egyensúlyozok, és csak sírni tudok, mert annyira kilátástalannak érzem a helyzetem. Többször éreztem azt, hogy arra sem vagyok méltó, hogy belépjek az Isten házába. Rettegtem attól, hogy a múltban elkövetett bűneimet Isten megtorolja majd, és bosszút áll. Minden reggel azzal az érzéssel ébredtem, hogy egyáltalán nincs kedvem a naphoz. Aztán az egyik kedves ismerősöm, egy lelkész felesége a beszélgetésünk után a kezembe nyomott egy Mai Igét. Én elkezdtem olvasni, és teljesen meglepődtem. Először csak azért, mert úgy éreztem, ez a kis füzet belelát az életembe. Minden egyes írás rám vonatkozott, nekem szólt. Azután egyre jobban éreztem magam, mert megértettem belőle, hogy Isten mennyire szeret. Nem tudom leírni, hogy mennyire másképpen látom a napokat. Minden reggel olvasom az igét. Azt még csak kapizsgálni tudom, hogy mennyire nagy Isten szeretete irántam. Az viszont biztos, hogy elkezdődött a lelkemben valami, ami sokat segít a mindennapokban. Azóta már a nővéremnek is elküldtem egy-két idézetet belőle. Köszönöm a fáradtságos munkájukat! Remélem minél több emberhez eljut Önökön keresztül Isten szava! Hogyan lehet hozzájutni a korábbi kiadványokhoz?


image
K. Zs.

Hónapokkal ezelőtt még fogalmam nem volt sem a Mai Ige szolgálatról, sem Bob Gass-ről. Egy barátnőm átküldött néhány alkalommal egy-egy elmélkedést, és azzal kommentálta, hogy talán ez a magyarázat nekem is tetszeni fog, vagy, hogy az üzenet megerősítést jelent, stb.. Miután ez valóban így volt, rákérdeztem, hogy hol találhatnám meg az interneten a Mai Igét. Így végül napi olvasmányommá is vált. És később ez a barátnőm jegyezte, fogalmazta - mondhatni: állapította meg - (időnként még továbbra is átküldött magyarázatot, talán jelzésnek, figyelmem felhívására), hogy úgy tűnik, mintha B. Gass nekem írná a napi üzeneteit. Először meglepett a mondata, de rá kellett jönnöm, hogy tökéletesen igaz: "furcsa módon" (de nyilván nem véletlen) tökéletes szinkronban volt a leírt szöveg a körülöttem zajló eseményekkel. És, ha már ez a barátnőmnek (aki ismerte a velem történteket) is szemet szúrt, feltűnt, akkor erre a "passzolásra" - az üzenetekre még inkább oda kell figyelnem, gondoltam. Újabb lépés, ötlet, hogy másoknak és magamnak is, nyomtatásban is megkérem. Remélem, - ismerőseim között is - "ragályos" lesz! Nem tudom, Bob Gass meddig terelget engem, vagyis a Jó Pásztor B. Gass-en keresztül, de eddig az aktualitása semmit nem veszített. És mára ebből ez a kis történet kerekedett. További jó és derűs munkálkodást! Isten áldja Önöket, az Alapítványt! Üdvözlettel,


image

Az Úr különös módon szólt az életembe, figyelmeztetve arra, hogy nem a neki tetsző úton járok. Egy olyan barátommal romlott meg a kapcsolatom, aki nagyon közel állt hozzám lelkileg, szinte már testvéreknek mondhattuk magunkat, azonban a Istentől nagyon messze volt. Ezért az Atya elhidegített bennünket egymástól. A kapcsolatom felbomlása nagyon megviselt. Nem értettem, mért kell mindennek megtörténnie. Azonban a Mai Igében több bátorító igét is kaptam, ami segített megérteni a velem történteket. Pl.: "Ha megpróbáltad elérni, hogy működjön, és nem ment, akkor fogadd el Isten akaratát!....kezdj újra élni! Soha ne könyörögj senkinek azért, hogy akarata ellenére maradjon veled! A távozása nem szerencsétlenség, csak azt jelenti, hogy Isten valami jobban tartogat számodra (esetleg az ő számukra is), tehát bízz Benne, és lépj tovább!" Miután felfogtam, hogy Isten akarata volt, hogy elveszítsem ezt a barátomat, sokkal közelebb éreztem magam Hozzá, és újból átformálta a jellemem, és az egész életem! Már egyáltalán nem vonzanak a világi dolgok, bár még sok félelmem van, mert sokszor felidéződik bennem ez az összetörettetés, és fájna ha újból hasonlókat át kellene élnem, de tudom, hogy ha az Atyám mellettem lesz, és nem hagy el, akkor ennél sokkal fájdalmasabbat, és nehezebbet is kibírnék! Most már ki tudom mondani, hogy hálás vagyok azért, hogy elvette ezt a barátomat, mert ha szembeszálltam volna az Úr akaratával, nem tudom milyen emberré váltam volna... Övé a dicsőség minden változásért, ami az életemben történt, és még történni fog!


image
M. N.

Egyik ismerősöm által, teljesen véletlenül került a kezembe a kiadvány, és ahogy a mesében lenni szokott, nagyon megszerettem. A mai eseményekből merít példát, minden téma időtálló és mégis Isten Igéje az alapja. Érthető bármelyik korosztály számára, ezért nálunk az ifi is szeretettel forgatja. Nem olyan rég úgy alakult, hogy saját hibámból eltávolodtam egy kissé az Úrtól, aztán egy keresztyén táborban újból a kezembe került a kiadvány. Nem mondom, hogy a füzetnek köszönhetem, hogy újra aktív a kapcsolatom Istennel, de része volt benne. Az Úr áldja önzetlen és kitartó munkájukat!


image

Nagyon megérintett a Mai Ige, mintha csak azt üzenné, nem jól élem az életem, tegyem másként, és teljesen más lesz a világról alkotott véleményem. Egy szebb, tartalmasabb életet ígér.


image

A Mai Igét valóban Isten ihleti, megtapasztalom, hogy az ott megfogalmazott gondolatok mély bölcsességet hordoznak, valamint számomra világosságot, amikor nem értem a dolgokat körülöttem. Így volt ez ma is.


image
Sz.G.

Nagy köszönettel tartozom az Úrnak és így Önöknek is fáradhatatlan munkájukért. Szeretett személyen keresztül kaptam kézhez a kiadványt és azóta minden nap segít, felráz, lelkesít és bátorít az üzenet. Mer abszolút eleven, "hétköznapi" dolgokról kézen foghatóan és élő módon beszélni, üzenni az adott szakasz. Nekem nagy segítség. Köszönöm. Tisztelettel: