Egy magas sziklapárkányra épült ősi európai kolostort egy kosár segítségével lehetett csak megközelíteni, amelyet egyetlen, csigákon átvezetett kötél tartott. Egyik nap egy látogató aggódva szemlélte, hogy több helyen is foszladozni kezdett a kötél, ezért megkérdezte a vele utazó szerzetestől: „Mondd csak, milyen gyakran cserélitek a kötelet?” Isten szolgája erre teljes nyugalommal így felelt: „Amikor elszakad!”
Komolyra fordítva a szót: kockázatos életstratégia addig várni a cselekvéssel, amíg meg nem történik a baj. A józan ész úgy diktálja, hogy a gépeket, az egészségünket és a kapcsolatainkat rendszeresen ellenőrizzük és tartsuk karban, és ugyanez igaz a lelki életünkre is. Mivel azzá válunk, amit Istennel járva következetesen gyakorlunk, a megszokások és az ismétlések életmentőek lehetnek. A lelki kiválóság sosem egyszeri cselekvés, hanem szokás! Éppen ezért ne kivételes esemény legyen számodra az imádkozás és az elmélkedés, hanem mindennapos gyakorlat! Ne akkor akard csak beépíteni őket a napirendedbe, amikor már elszakadt a cérna!
Az imádságnak mindenekelőtt lelki gyakorlatnak kell lennie: Isten Igéje nem csupán elvétve alkalmazott cselekedetként, hanem rendszeres szokásként mutatja be. „Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által…, teljes állhatatossággal” (Efezus 6:18) – buzdít bennünket Pál. „Szüntelenül imádkozzatok!” (1Thesszalonika 5:17) – mondja másutt. A zsoltáros Dávid megértette ezt az alapelvet. „Este, reggel és délben imádkozom” – mondta. Dániel is hasonlóképpen tett: „Napjában háromszor térden állva imádkozott…, ahogyan azelőtt is szokta” (Dániel 6:11). Mindkettőjük életében erős és hatékony eszköznek bizonyult ez a szokás, és meglásd, nálad is működni fog!
