Az agykontrolltól Jézusig
Huszonkilenc éves koromig nem volt olyan ismerősöm, aki Jézusban hitt volna. Az agykontrollban annál inkább. Elvégeztem az egyik legjobb hazai tanfolyamot, és alkalmaztam is az ott tanult technikákat. Mindeközben – bár látszólag semmi okom nem volt rá – lelkileg és érzelmileg teljesen kiégtem. A húszas éveim végére minden életkedvem és ambícióm eltűnt. A láng a szívemben kihunyt.
Ekkor ismertem meg Jézust. Tőle kaptam vissza az örömömet – és még annál sokkal többet!
Mai Forrás Magazin
Csodálatos gyerekkorom volt. Budapesten, Mátyásföldön nőttem fel, az erdő mellett. Focizás, biciklizés egész nap a szabadban. Semmivel se kellett foglalkoznom, csak hogy gyerek lehessek. Az a kérdés viszont már ovisként megfordult a fejemben, hogy a szüleim miért nem beszélnek arról, hogy ez a világ itt körülöttem micsoda?! Hogy lehet, hogy ők ezzel nem foglalkoznak?
Emlékszem, tizenkét évesen épp valahol az erdőt jártam, a szél fújt, és egyik pillanatról a másikra valami egészen csodálatosat éreztem. Mintha egy mennyei érintést kaptam volna. Nem tudtam megmagyarázni, akkor még nem ismertem Istent. Nem tudtam, hogy ő mindenhol jelen van, és születésünktől fogva szelíden vonz magához.
Introvertált, befelé forduló személyiség vagyok, aki mindig falta a könyveket. Karl May indiános regényeit szerettem a legjobban. Utólag látom, milyen jó hatással volt rám, hogy bátor, becsületes hősökkel ismertetett meg, akiknek a példája belém ivódott. Nem csúsztam bele olyan függőségekbe, amelyekbe több barátom is.
Bár jó tanuló voltam, nem túl szorgalmas. Közlekedési gépészeti szaktechnikumban végeztem, majd a BKV-nál helyezkedtem el. Az átlagos fiatalok életét éltem: hétköznap munka, hétvégén buli. Huszonnégy évesen találkoztam egy volt osztálytársammal, aki azt mondta, hogy talált valamit, amitől le fog esni az állam. Egy olyan tanfolyamot, ami sorsfordító, amire mindenképp el kell mennem. Ha nincs rá pénzem, kifizeti nekem. Felkeltette az érdeklődésem…
Láthatatlan valóság
Hallottam korábban, hogy az ember az agyának 10-15%-át használja csak, így amikor a barátom mesélt az agykontrollról, úgy voltam vele, hogy itt az alkalom, hogy még néhány százalékot hozzátegyek a sajátomhoz.
Annál az embernél végeztem el a képzést, aki az egészet behozta Magyarországra. Nagyon komolyan vettem. Amikor azt mondták, hogy könnyebben kerülünk alfa állapotba, ha nem iszunk kávét, akkor – bár a szünetben a többi résztvevő sorakozott a koffeinért, és hát én is nagyon szerettem kávézni – bizony követtem az utasítást.
Hamarosan olyan élményekben részesültem, amelyek valóban félremagyarázhatatlanok voltak.
Nem az agyam kapacitása nőtt, hanem természetfeletti dolgokat éltem át.
Csak egy példa a sok közül: elpusztult a halam, de „visszaprogramoztam”, és egy szempillantás alatt meggyógyult. Napi szinten használtam az ott tanult technikákat a sikeresebb és egészségesebb élet érdekében. Időközben azonban a legdrágább kincsemet, az ambíciómat, az életkedvemet vesztettem el.
A számla
Rendszeresen jártam konditerembe, szerettem a hobbijaimat, mindig is pozitív személyiség voltam. Hajtottak a céljaim, égett bennem a láng. De az agykontrollal való megismerkedésem után azt éreztem, hogy egyre kevésbé érdekelnek a dolgok. Az életöröm, az erő, a vágy kezdett eltűnni belőlem.
Analizáló típusként végigvettem magamban, hogy mi változhatott: a munkahely nem, a családi állapot nem, az anyagi körülmények nem. Mégis, 28-29 évesen azt éreztem, hogy tönkrementem. Teljesen kiégtem. És nem értettem az okát.
„Ha van még a világon
Olyan, ami kicsit is érdekel…”
– jutott eszembe az ismert sláger egyik sora. Úgy voltam vele, hogy legalább magammal legyek őszinte: nekem már nincs ilyen. Semmi nem érdekel.
Készültem arra, hogy itt lesz az életem vége.
Egy péntek este ültünk a sörözőben a barátokkal. Egyik sör után jött a másik, egyik cigit követte a másik. Minden második szavam káromkodás volt. Ezen az estén az egyik barátom elhívott egy keresztény lányt hozzánk. Amikor beszélgetés közben megemlítette, hogy másnap gyülekezetbe megy, eldöntöttem, hogy elkísérem. Jó alkalomnak ígérkezett, hogy közelebbről megismerjem.
Találkozás Jézussal
Másnap a Budapesti Autonóm Gyülekezetben (BPA) éppen Görbicz Tamás tanított. Semmit nem értettem a szavaiból… Milyen hússzívről beszél? Talán egy hentesüzletbe kerültem? Úgy mentem el a végén, hogy azt gondoltam magamban, ez az egész tiszta őrültség. Hagyjanak engem békén!
Másnap a szüleim háza előtt tűnődtem a történteken. Akkoriban még otthon laktam. Ahogy ott álltam és gondolkodtam, egyik pillanatról a másikra erőteljesen felfakadt bennem valami, és a következőt hallottam:
„Laci, te egész életedben olyan makacs voltál. Hidd el, hogy ez az igazság!”
Ahogy dermedten csodálkoztam, azt mondtam magamban:
Elhiszem, hogy ez az igazság.
A következő szombaton újra elmentem a gyülekezetbe. Miközben ment a dicsőítés és próbáltam énekelni, egyszer csak egy látomásom volt. Láttam saját magamat azon a hegyen, ahol egy évvel korábban az egyik barátommal vadkempingeztünk. Ezen a kiránduláson volt egy olyan nap, amikor esett az eső, és így kellett sátrat állítanunk. Behúzódtunk, de elképesztő volt benn a páratartalom, én pedig rosszul lettem. Soha nem éreztem magam annyira kiszolgáltatottan, mint ott és akkor. Pontosan ez a helyszín jelent meg a látomásomban. Esett az eső, egy fenyőfa alatt álltam, de a barátom nem volt ott. Újra átéltem azt a teljes kiszolgáltatottságot, amilyet korábban még soha nem tapasztaltam ilyen erősen. Áztam-fáztam a hegyoldalon. És ahogy ott láttam magam ebben a helyzetben, egyszer csak elementáris erővel töltött be a Szeretet. Isten jelenlétét túlcsorduló módon tapasztaltam meg. Patakokban folytak a könnyeim… tudtam, hogy Jézussal találkoztam.
Rájöttem, hogy egész életemben őrá vágyakoztam. Egész életemben őt kerestem.
Az alkalom végén előrehívta a lelkipásztor azokat, akik meg akarnak térni. Én is kimentem, és befogadtam Jézust a szívembe. Eldöntöttem, hogy meg akarom ismerni azt az Istent, akiben ilyen szeretet van, aki ennyire szeret engem.
Onnantól kezdődött az új életem Krisztusban, amit mind a mai napig élek. 180 fokos fordulatot vettem. Közel három évtizeddel később is azt mondom: ha ma lennék megtérés előtt, egy percet se hezitálnék!
Tisztul a láng
A megtérésem után tele voltam tűzzel, örömmel, békességgel. Úgy éreztem, hogy visszakaptam az életem. Két fontos kijelentést is kaptam ekkor: az egyik, hogy a názáreti Jézus az élő Isten Fia, a másik, hogy a Biblia Isten szava. Mindegy, hogy mit gondolok magamban igaznak, ez az igazság. Ha erre a sziklára építem az életem, akkor rendíthetetlen leszek.
Később elkezdtünk ismerkedni azzal a lánnyal, aki a gyülekezetbe vitt. Egy alkalommal megemlítette, hogy fáj a nyaka. Az a gondolatom támadt, hogy én egy olyan párosítást fogok csinálni, amit talán még senki előttem: az Istenbe vetett hitem mellett az agykontrollos technikákat is alkalmazni fogom. Ez lesz a tökéletes mix. Amint elkezdtem a tanult praktikákat, a Szent Szellem erőteljesen megszólalt bennem:
„Azonnal hagyd abba!”
Megrettentem, hazamentem, és elkezdtem keresni az Istent, hogy megértsem, ez mi volt, mi a baj. Az Úr pedig megmutatta, hogy a hit egy kapu a természetfölöttibe. Amikor Jézusban hiszünk, a tiszta szellemvilág felé nyitunk kaput. Minden más, ami a hitünket kéri, az okkult. Amikor hittem az agykontrollban, a Sátánnak nyitottam ki a kaput, neki adtam jogosultságot az életem felett. Ő pedig elvette az életkedvemet, az életszeretetemet.
Akkor hangos imádságban megvallottam, hogy innentől semmi közöm hozzá – én már csak Jézust követem, benne hiszek, hozzá tartozom!
Természetfeletti természet
Az évek során rájöttem, hogy a mindennapi igeolvasás kulcsfontosságú. Nemcsak az igazságot ismerjük meg belőle, hanem Isten ezen keresztül is tanácsol. A kedvenc igém:
A Szellem odafúj, ahová akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jő és hová megy: Így van mindenkivel, aki Szellemtől született.
A megtérésemet követően informatikával kezdtem foglalkozni, és 2010-ben felvettek az egyik nagy múltú bankhoz vezető rendszergazdának. Néhány hete dolgoztam itt, mikor egy olyan projektet kaptam, amihez egyáltalán nem értettem. Azt sem tudtam, hogy fogjak hozzá. Kétségbeesetten ültem az asztalomnál és imádkoztam magamban. Majd elővettem egy papírt, hogy egyáltalán összefoglaljam, milyen elemei vannak a feladatnak. Ahogy egymás után jöttek a gondolatok, estére összeállt egy olyan projektterv, amit magamtól nem tudtam volna megcsinálni. A főnök és a kollégák is odajöttek az asztalomhoz és ámulva nézték. Mikor mentem hazafelé és hálát adtam Istennek, próbáltam végiggondolni, mi miután következett. Kértem Istent, hogy mutassa meg, mert máskor is szeretném, ha ilyen történne. Ekkor az Úr megszólított:
„Ne azon gondolkodj, hogy csináltad! Csak higgy és bízzál bennem teljes szívedből!”
Megértettem, hogy nekem csak ennyi a dolgom: mindig bízni az Istenben, és neki engedelmesen élni.
Az élet sokkal több, mint amit látunk. A kereszténység nem egy tanult viselkedésforma, nem az a lényege, hogy megtanuljuk, hogyan kell viselkedni. A keresztény élet Istenből fakad, és arról szól, hogy megtanuljuk teljesen átadni magunkat neki. Kiüresíteni magunkat, és engedni, hogy Krisztus éljen, szóljon rajtunk keresztül. Hiszen ebben hagyott példát nekünk:
„megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké…” (Filippi 2:7–10).
Vargyai László története, 2026.
