Isten szigorú próbának vetette alá mindazt, amit az imádkozásról tanítottam, amikor legidősebb lányunk, Chrissy, 16 éves kora körül kezdett elsodródni. Eleinte én ezt nem vettem észre, túlságosan lefoglalt a gyülekezet és mindaz, ami a szolgálatokkal jár.
Chrissy eközben nemcsak tőlünk távolodott el, hanem Istentől is. Kimaradozott; sok éjszaka nem is tudtuk, hol van.
Ahogy a helyzet egyre súlyosabb lett, mindent megpróbáltam. Könyörögtem, érveltem, veszekedtem, vitatkoztam, megpróbáltam pénzzel kontrollálni, de semmi sem működött.
Segítségül hívtuk az Úr nevét ebben az időszakban? Részben igen, de nem tudtam megállni, hogy én is akcióba ne lendüljek.
Aztán egy november 1-jén, amikor éppen Floridában jártam, felhívott az a szolgáló, akivel Chrissy az unszolásomra leült beszélni. A következőt mondta:
– Jim, az a helyzet, hogy Chrissy a saját feje után megy. Nem tudsz mit csinálni, elmúlt 18 éves. Nem tehetsz mást, minthogy elfogadod a döntéseit.
Mikor letettem a telefont, belülről, egészen mélyről feltört belőlem egy kiáltás.
– Soha nem fogok beletörődni, hogy Chrissy elhagyjon téged, Uram!
Tudtam, hogy ha továbbra is ezen az úton halad, annak elkerülhetetlenül pusztulás lesz a vége. Erős meggyőződés támadt bennem, hogy senkinek se beszéljek Chrissyről, egyedül Istennek. Sőt, tudtam, hogy nem szabad kapcsolatba lépnem Chrissyvel sem, amíg Isten nem cselekszik!
Visszatértem New Yorkba, és olyan erőteljesen és növekvő hittel imádkoztam, mint előtte soha.
Bármilyen rossz híreket is kaptam Chrissyről, csak folytattam a közbenjárást érte, és már előre dicsőítettem Istent mindazért, amiről tudtam, hogy hamarosan megcselekszi.
Aztán egy hideg kedd este az imaalkalmon elkezdtünk együtt imádkozni, és az egyik ajtónálló átadott nekem egy cetlit, amit egy fiatal nő írt: „Cymbala pásztor, az a benyomásom, hogy fel kellene függesztenünk az imaalkalmat, hogy mindannyian a lányodért imádkozzunk.”
Haboztam, de úgy éreztem, hogy ez lenne a helyes.
Úgy tudnám leírni a következő percek eseményeit, ha azt mondanám, hogy a gyülekezet szülőszobává változott. (A szülő nő fájdalmas kiabálását nem kellemes hallgatni, de az eredmény csodálatos.) A sokaság olyan erővel kiáltott Istenhez, hogy az szó szerint kiütött.
32 órával később, csütörtök reggel, éppen borotválkoztam, amikor egyszer csak Carol berontott az ajtón tágra nyílt szemmel.
– Chrissy itt van.
Majd kiugrott a szívem a helyéről. Ahogy leértem, láttam, hogy a lányom ott van összegörnyedve a konyha padlóján, és zokog. Óvatosan megszólítottam, és elkezdte kiönteni a fájdalmát:
– Apa! Apa! Vétkeztem Isten ellen, önmagam ellen, ellened és anya ellen is. Kérlek, bocsássatok meg…
Felemeltem a padlóról és együtt zokogtunk.
Majd hirtelen hátrahúzódott és megkérdezte:
– Kedd este, Apa, ki imádkozott értem? Az éjszaka közepén Isten felébresztett, és megmutatta, hogy egy mélység felé tartok. Feneketlen szakadék volt, és én halálra rémültem. Rájöttem, milyen kemény, rossz és lázadó voltam. De ezzel egy időben úgy éreztem, Isten erősen magához szorít, nem engedi, hogy tovább sodródjak, és azt mondja:
Még mindig szeretlek.
Belenéztem a szemébe, és ráismertem arra a lányra, akit mi neveltünk. Azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy Chrissy visszatért az Úrhoz.
Még azon az őszön Isten csodálatos módon ajtót nyitott számára, hogy teológiára mehessen, ahol tanulmányai mellett elkezdett zenei csoportokat vezetni. Ma pásztorfeleség és 3 gyermek édesanyja.
Részlet Jim Cymbala Friss szél, friss tűz c. könyvéből. Kiadja a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Ifjúsági Missziója, forgalmazza a Szegletkő Kiadói Alapítvány.
