július 30. szombat
július 30. szombat
„Tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak.” (1Mózes 24:19)
Rebeka története egy nagyon fontos igazságot tanít nekünk az életről: tégy meg mindent azért, hogy készen állj az ajtónyitásra, amikor a lehetőség kopogtat! Rebeka nem gondolt arra a plusz erőfeszítésre és időre, amely tíz szomjas teve megitatásához kell. Nem mondta: „Ilyen munkát én nem végzek, ez nincs benne a munkaköri leírásomban.” E szerint az alapelv szerint élt: „Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van” (Prédikátor 9:10). Nem akkor alakult ki hirtelen a munkamorálja, amikor Elíézer megjelent, minden nap eszerint élt – és eljött a nap, amikor kifizetődött.
A kis dolgokban való hűség nagy jutalmat hoz. Isten a főnököd, ő figyeli a hozzáállásodat és tetteidet a kis dolgokban. A nagy pillanatok nem azokhoz érkeznek el, akik várnak rájuk; a kis pillanatokban való hűségből származnak, a napi rutinból és az egyszerű szolgálatból.
Még valamit megfigyelhetsz: Rebeka nem idézett szent szövegeket, és nem kérdezte meg Elíézert, hogy mi a vallása. Ahelyett, hogy „szuper spirituális” akart volna lenni, úgy döntött, hogy kedves lesz. Ezzel felkeltette Elíézer figyelmét, kiérdemelte a tiszteletét, és bekerült Ábrahám családjába. Ennél jobb nem is történhetett volna vele! Amikor Rebeka elhívta otthonába Elíézert, hogy találkozzon a családjával, ők azt akarták, hogy várjon tíz napot, mielőtt találkozik Izsákkal. Ez volt a szokás. De Rebeka azt mondta: „Elmegyek!” (1Mózes 24:58).
Amikor Isten ajtót nyit, ne késlekedj! Ne mondd azt se, hogy mások alkalmasabbak nálad! Ha Isten elhívott, akkor te vagy a megfelelő személy, ezért lépj túl a félelmeiden, és indulj abba az irányba, amerre ő vezet!

"Az Én igaz emberem pedig hitből él!" #maiige #hit #üzenet #neked
„Mit jelent a napi üzenet? Mindent is! A reggeli napindítóm, az üzemanyagom, útmutatóm, térképem, pszichológusom, barátom és tanácsadóm. 2012 óta. 🥰 A kórházi szekrényben találtam rá. Az életem megmentője! Hála és áldás! Dicsőség az Úrnak érte!”
további visszajelzések

további visszajelzésekVan fájdalom, amit nem lehet szavakba önteni. Ilyenkor a könnyek beszélnek helyettünk – és többet is jelentenek.
Öt évig alig beszéltek egymással. Aztán egy szokatlan házi feladat olyan fordulatot hozott, amire senki sem számított.
Hallgass bele az Imádkozz és fedezd fel a változást! című hangoskönyvünkbe!
Bántalmazás, félelem, zavarodottság… Nincs az a törött élet, amit az Isten ne tudna helyreállítani! Holovácskó Ibolya története.
Csalódtál a szüleidben? Hamis vádak értek? József történetéből megtanulhatod, hogyan állj fel, amikor padlóra küldtek.

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!
HangoskönyvIstennel a szürke hétköznapokban

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 2. rész
„A havonta, kiszámíthatatlan formában visszatérő harag, csalódottság és gyász volt a legnehezebb.” Kalla Tímea megindító története.
A változások próbára tehetik jellemünket. Íme néhány kapaszkodó, hogy ne csak túléljük, hanem megerősödve kerüljünk ki belőlük.
Aki a cellából kifelé nézett, már a cellába befelé néz – és hirdeti mindenkinek, hogy Jézus a szabadító! Krajcsi Róbert története.

Egyetlen bátorító hang is elég lehet ahhoz, hogy valaki ne adja fel. És lehet, hogy ma éppen te lehetsz ez a hang valaki számára.
„…tudom jól, hogy aki csillagmilliárdokat pontosan igazgat, az nem késik!” – Történetek Dr. Kovács Gézáné Ildikó életéből.

Olyan, mint a zsonglőrködés: látványos, állandó figyelmet követel, és gyorsan kimerít. De mi lehet az ellenszere?
Amikor a fájdalom azt kiáltja:” Nincs Isten!” – Ő éppen lépésre készül. Baczoni-Molnár Gábor története.
Nem számít, milyen messzire sodródtál: Mennyei Atyád hazavár.
„Az Úr áldjon meg titeket a munkáért,amit végeztek.Kívánok számotokra sok erőt,kitartást,és mindenek előtt fentről jövő bölcsességet. Olyan volt számomra ez az üzenet,mintha személyesen nekem írták volna.Nagyon nagy bátorítás volt Csodálatos dolog az Úrral járni a hétköznapokban is.Jó dolog tudni azt,hogy ebben a rohanó, zűrzavaros világban még vannak olyan testvérek,akik másra is gondolnak.Bátorítóak az írásaitok, hiszem, hogy az Úr rajtatok keresztül is munkálkodik életemben,és még mások életében is.Továbbra is imádkozom értetek,a munkáért,amit végeztek.Isten áldjon benneteket!”
további visszajelzésekVan veszteség, amely után semmi nem lesz már ugyanolyan. De ez még nem jelenti azt, hogy a fájdalomé az utolsó szó.

Minden ember univerzális vágya, hogy boldog legyen. De mit tanított erről Jézus? Elérhető a boldogság itt, ezen a földön?