60 nap bátorítás nehéz időkre 12. nap

Hitre van szükséged

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom,
és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.”
(Zsidók 11:1)

 

Addig nincs szükséged hitre, míg nem reménykedsz valamiben. A remény tűzi ki a célt, a hit az a híd, ami eljuttat hozzá. Nincs szükség arra, hogy hidat építs, ha nem mégy sehová. Ám ha meg szeretnél kapni valamit, amit saját erődből nem tudsz elérni, akkor szükséged van a hit hídjára, hogy eljuss odáig. „Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1János 5:4) Soha nem volt még ennyire fontos, hogy erkölcsi normákat tanítsunk. Viszont ha nem tanítjuk meg az embereknek, hogyan álljanak rá hittel Isten Igéjére, akkor csupán akaraterővel és fegyelemmel fognak harcolni az ördög ellen, s ezért veszíteni fognak.

Jézus azt mondta Péternek: „Én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited…” (Lukács 22:32). Amikor nyakig érnek a problémák, és azt sem tudod, merre indulj, mondd magadnak ezt: „Hitem, csak most ne fogyj el!” A Biblia azt mondja: „a hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által” (Róma 10:17). A hited növekszik, ha hallod magad, ahogy kimondod, megvallod Isten Igéjét.

Tessék, itt van még egy idézet a Szentírásból: „de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták” (Zsidók 4:2). Lehet, hogy hívős szavakat használsz, mégsem élvezed a hittel járó előnyöket. Megtörténhet, hogy fellelkesedsz egy prédikáción, mégsem változik semmi az életedben. Helyesen kell párosítanod a dolgokat! Összhangba kell hoznod a tetteidet, a szavaidat és a gondolataidat azzal, amit hallasz! A hit nem egy érzelem, hanem döntés arról, hogy ráállsz Isten Igéjére.

Továbbadnád ezt az értékes üzenetet? Vagy nyomtatott formában olvasnád a teljes tartalmat?
Rendeld meg a „60 nap bátorítás nehéz időkre" című kiadványunkat itt:  maiige.hu/60napkampany