60 nap bátorítás nehéz időkre 13. nap

Használd a hitedet!

„…az Istentől kapott hit mértéke szerint”
(Róma 12:3)

 

Isten mindenkinek olyan mértékű hitet adott, amekkora feladatot bízott rá. Bármivel is nézel tehát szembe, mondd ezt: „Isten adott nekem hitet arra, hogy ezt kezelni tudjam.” Semmi sem fontosabb, mint a hited.

Jézus azt mondta Péternek: „a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited” (Lukács 22:31–32). A hit fontosabb, mint a pénz, a karrier, a siker vagy a hírnév. Mindent elvehetnek tőled, de ha a hited megmarad, újra talpra tudsz állni.

A hit olyan, mintha közvetlen vonal kötne össze Istennel. Ahogy a hittel mondott imádság felszáll, Isten ereje kiárad. Az eredmény, hogy bőven alkalmas leszel a kihívás kezelésére. A kudarc sohasem végleges, amíg a hitedet el nem veszted. Éppen ezért tesz meg mindent a Sátán azért, hogy ne tudj naponta elegendő időt fordítani a Szentírás olvasására, tanulmányozására. „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” (Róma 10:17)

Jézus azt mondta: „Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen” (Máté 17:20). Vannak olyan akadályok az életben, amelyeket csak hittel lehet elmozdítani. Nem is kell hozzá kamionnyi hit, csupán csak mustármagnyi. Gondold végig: egy kicsiny magban is megvan a szükséges erő a növekedéshez, az akadályok legyőzéséhez, hogy hatalmas fává váljon. Áthatol a talajon a kövek között, dacol a viharokkal, ellenáll az életét fenyegető veszélyeknek. Nem a hited mérete, hanem a minősége az, ami meghatározza a sikeredet. Ma tehát használd az Istentől kapott hitedet!

 

Továbbadnád ezt az értékes üzenetet? Vagy nyomtatott formában olvasnád a teljes tartalmat?
Rendeld meg a „60 nap bátorítás nehéz időkre" című kiadványunkat itt:  maiige.hu/60napkampany