A megbocsátás gyógyító ereje 24. nap

 

Engedd el, és lépj tovább szabadon!


 

 

Egyes emberek egyszerűen leteszik a cigarettát, és soha többé nem veszik fel, míg mások évekig nikotintapaszt hordanak, hogy leszokjanak! A régi szokások nehezen halnak meg, így a neheztelés elengedéséhez is több minden kell.

  • Kötelezd el magad újra a döntésed mellett, valahányszor a régi, meg nem bocsátó gondolatok újra felbukkannak.
  • Békélj meg azzal, hogy egy ideig űr lesz azon a helyen, amit korábban a keserűség, bánkódás és bosszúálló gondolatok töltöttek be, amíg a Szentlélek be nem költözik erre az üresen maradt helyre.
  • Szabadulj meg a régi, mérgező kapcsolatoktól és az olyan emberektől, akiknek egyetlen célja, hogy ne engedjék begyógyulni régi sebeidet. Amikor változni nem akaró emberek környezetében valaki megváltozik, akkor ők is ráébrednek, hogy változásra van szükségük, és ez megrémíti őket.
  • A megváltás elfogadása egy pillanat, egyetlen döntés kérdése, míg a megszentelődésünk egy folyamat, melyben nekünk is tennivalónk van. Ugyanígy a megbocsátás is azonnali döntés, míg a gyógyulás folyamatát nekünk kell elősegítenünk.
  • A neheztelés terhétől és a meg nem bocsátás mérgétől szabad élet egy döntés, melyet döntések sorozata követ. Minden alkalommal egyre könnyebb lesz jól dönteni, ahogy eltávolodunk régi útjainktól, és világosságban járunk. Pál azt mondta: „Krisztus szabadságra szabadított meg minket” (Galata 5:1). Minden alkalommal, amikor elengedünk valamit vagy valakit, mi magunk is túláradó mértékű szabadságot nyerünk. Ez olyan kipróbált, garantált lelki alapelv, amit a Szentírás ígéretei támasztanak alá.

Íme, egy jótanács, melyet Jézus adott tanítványainak. Amikor valaki elutasít vagy nem hallgat rád: „verjétek le még a port is lábatokról, bizonyítékul ellenük” (Lukács 9:5). Amikor elutasítanak, két lehetőséged van: engeded, hogy ez hasson az önbizalmadra és az önértékelésedre, vagy lerázod magadról, és továbblépsz. Végeredményben nem is téged utasítanak el, hanem azt, aki küldött. Ez a tudat biztonságérzetet és lelki nyugalmat ad.

 

 

Továbbadnád ezt az értékes üzenetet? Vagy nyomtatott formában olvasnád a teljes tartalmat?
Rendeld meg A megbocsátás gyógyító ereje című kiadványunkat itt: maiige.hu/megbocsatas

 


Üzenet munkatársunktól, Anitától:

Amikor úgy érzed, lassan haladnak a dolgok, vagy nehéz érzések borítanak el, akkor van a legnagyobb szükséged arra, hogy újra Isten hűségére irányítsd a figyelmed.

  • Adj hálát azért, hogy a Mennyei Atyád mindent a kezében tart – és rólad sem feledkezik meg.
  • Imádkozz társakért, hogy minél több szívet átformáljon az Ő Igéje, amely ma is életeket ment.

Segíts abban, hogy ezek az igei bátorítások mások számára is elérhetőek legyenek, hogy ők se maradjanak egyedül a nehéz pillanataikban:

Támogatom a missziót!