Célra tarts! 19. nap

 

A rohanás – a lelked ellensége

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve,
és én megnyugvást adok nektek.”

(Máté 11:28)


 

Senkire sem volt akkora szükség, mint Jézusra, ő mégis rendszeresen félrevonult, hogy csendességet tartson és imádkozzon. Elfoglalt volt, de nem volt kimerült, és ugyanezt tanította a tanítványainak is. Figyeld meg: „Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük.” (Márk 6:31). Ismerősen hangzik?

A rohanás megöli a szeretetet, és emiatt nagy ellensége a lelkednek. Lehet, hogy jó irányba tartasz, de céltévesztés az is, ha úgy sietsz a célod felé, hogy közben lemarad a szíved – és azok is, akik fontosak neked. Hiszen lássuk be, legtöbbször a rohanás húzódik meg a frusztrációnk mögött! Megakadályozza, hogy szeretetet fogadjunk el az Atyától, és hogy továbbadjuk azt.

Jézus mindent elvégzett, de sosem sietett.

Érdekes, hogy bár panaszkodunk a rohanásra, mégis vonzódunk hozzá. Fontosnak érezzük magunkat tőle. Fent tartja az adrenalinszintünket. Így nem tudunk mélyebben a szívünkbe nézni, és figyelmünket a fontos, de nem sürgető témákra emelni. Mi a megoldás? A csend!

A Zsoltárok 46:11 így szólít fel: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!”

Kristin Armstrong mondja: „A kikapcsolódás csak pillanatnyi menekvés. (…) Azt hisszük, hogy a lendület majd mozgásban tart, és nem kell gondolkodnunk, éreznünk, nem kell tudomásul vennünk, hogy előbb vagy utóbb úgyis meg kell állnunk.”

Amikor úgy érzed, lelki feltöltődésre van szükséged, ne a telefont kapd fel, hanem menj a trónhoz! Jézus azt mondta: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Tekintsd ezt úgy, mint személyes meghívást egy beszélgetésre, ahol nyugodtan elmondhatod, hogyan érzel. Keress magadnak egy erre elkülönített helyet, ahol egyedül lehetsz Istennel, és igyekezz gyakran felkeresni ezt a helyet! Ne csak azt mondd el neki, mire van szükséged, figyelj oda arra, amit ő szeretne neked elmondani! Ne kapkodj, ne akarj visszasietni az őrületes taposómalomba! Maradj Isten jelenlétében, ott megérted, ő nem akarja, hogy egyedül cipeld a terheidet!

Ami a leglényegesebb: arra szoktunk időt szánni, amit fontosnak tartunk, ezért mindenekelőtt építsd az Úrral való kapcsolatod köré a napjaidat: „keressétek először az ő országát és igazságát” (Máté 6:33)!

 

Mélybenéző

- Mi segít elcsendesedni?
- És mi ad új lendületet, amikor tovább kell lépned?

Imádság

Uram, te vagy az a víz, ami után többé nem szomjazom meg, és te vagy az a tűz, melyben nem égek el. Hozzád jövök most, elcsendesedek jelenlétedben. Kérlek, nyugtasd meg fáradt lelkemet, és szólj hozzám! Szavaid felüdítenek, megerősítenek és bölcsességet adnak. Köszönöm, hogy mindig terített asztallal vársz engem. Ámen.

 

Továbbadnád ezt az értékes üzenetet? Vagy nyomtatott formában olvasnád a teljes tartalmat?
Rendeld meg a Célra tarts! című kiadványunkat itt: maiige.hu/eljcellal

 


Üzenet a Mai Ige csapatától:

🎧 Vita? Feszültség? Félreértések?

Nem a konfliktus rombol – hanem az, ha nem tudjuk jól kezelni.

A Konfliktusálló kapcsolatok c. hangoskönyv segít abban, hogy
✔ ne elkerüld a vitákat
✔ hanem érettebben, szeretetben kezeld őket.

Erősítsd meg a legfontosabb kapcsolataidat – akár már ma.

MEGHALLGATOM