Szabadulás a depresszióból
„A depresszió nem csupán néhány napnyi nyomott hangulat, hanem hónapokig vagy évekig tartó búskomorság. Tünete sokféle lehet: szomorúság, reménytelenség, értéktelenség érzése… De van kiút! Jézus azt mondta, azért jött: »hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak« és »szabadon bocsássam a megkínzottakat.« Ez a könyv azoknak szól, akik a depresszió nevű 4x4-es ketrecben élnek! Továbbá azoknak, akik segíteni szeretnének rajtuk.”
(A/5 lapméretű 32 oldalas ingyenes kiadvány)
Minden éber óráját azzal töltötte, hogy hatalmas fejét lassan ingatva bejárta ketrece szűkös terét: négy méter előre, négy méter vissza.
Az emberek, akik elmentek megnézni, kíváncsiak és kegyetlenek is voltak. Néhányan cigarettacsikkeket dobtak a ketrecbe, hogy megégetve talpát megállítsák menetelését. Valaki olyan húspogácsával etette meg, melybe üvegszilánkok voltak belesütve. A medve majdnem elvérzett. Amikor felépült, folytatta, amihez legjobban értett: menetelt fel alá – négy méter előre, négy méter vissza.
Egyszer azonban új nap virradt a nagy barnamedvére: átszállították egy gyönyörű állatkertbe. Itt a medvék nem ketrecekben éltek, hanem a szabadban, ahol több holdnyi területen sétálgathattak a selymes, zöld fűszőnyegen. Még fák is voltak, melyek alatt a lustább medvék szunyókálhattak, az energikusabbak pedig felmászhattak rájuk. Csillogó vizű tavacskákból ihattak vagy pancsolhattak bennük. A napi háromszori bőséges étkezés garantált volt. Sőt, ami a legjobb az egészben: más medvékkel is találkozhattak és játszhattak velük.
A vadaspark emberei egy szállítóautón bevitték a nagy vasketrecet a területükre, majd kinyitották a ketrec ajtaját. Mit gondolsz, mi történt? Semmi! A nyitott ajtóra és a szabad élet hívó szavára rá se hederítve a medve folytatta szokott járkálását: négy méter előre, négy méter vissza.
Hívogatták, de nem jött ki. Kínáltak neki szabadságot, ételt és a többi medve társaságát, de nem reagált. Végül egy botra tűzött, benzinnel átitatott, égő rongyot dugtak be a rácsok között, ezzel kényszerítve arra, hogy kijöjjön. A medve a füst szagától és a tűz látványától megrémülve kiugrott a ketrecből a fűre. Most már szabad volt? Nem! Az állatgondozók döbbenten nézték, ahogy elkezdte régi menetelését, pontosan betartva a fogságban megszokott távolságot: négy méter előre, négy méter vissza.
Abban a pillanatban kiderült, hogy nem a vasrácsok tartották fogva, hanem a beidegződései. Ezek a rácsok ugyanúgy lehettek volna szalmából is, mint acélból, nem számított. A börtön az elméjében volt!