Felfoghatatlan békesség 10. nap

 

Rendben vagy? (1)


 

A békesség Istene azzal kezdte teremtői munkáját, hogy „rendet rakott”: elválasztotta a világosságot a sötétségtől, a nappalt az éjszakától, a tengert a szárazföldtől, és kijelölte pontos helyüket – a káoszból rendet teremtett. A bűnbeeséskor azonban a kezdeti rend és harmónia megbomlott. Ezt mondja ki a termodinamika második főtétele, az entrópia törvénye: világunkban magára hagyottan idővel minden a rendezetlenség és a pusztulás felé halad.10 Az autók rozsdásodnak. Az élelmiszer megromlik. A testünk öregszik. A polcokat por lepi el. A házat folyton takarítani kell.

A takarításról legtöbbünknek nem a békesség jut az eszébe. Azt a jóleső érzést azonban mind ismerjük, ami akkor tölt el minket, amikor végignézünk a tiszta szobákon, a rendbe tett lakáson.

A rend látványa megnyugtat, a rendetlenség frusztrál – akár tudatában vagyunk ennek, akár nem.

Kutatások igazolják, hogy az emberek feszültebbek, ha rendetlenség veszi őket körül. Nem elég, hogy a rendetlenség vizuálisan is zavaró, mert az agynak több ingert kell egyszerre feldolgoznia, de a szanaszét heverő tárgyak, a szennyes és a mosatlan edények tudat alatt arra figyelmeztetnek minket, hogy még számos elvégzetlen feladatunk van. A káosz nem hagy minket koncentrálni.11

Ezzel szemben a rend jót tesz a lelkünknek, csökkenti a stresszt és a szorongást. Rendezett környezetben könnyebbé válik a gondolkodás, és megfontoltabb döntések születnek. Ezt bizonyítja az a kísérlet is, amelyben a résztvevők egyik felét egy rendezett, másik felét pedig egy rendezetlen szobában helyezték el, és döntések elé állították őket. A rendezett szobában lévők közül sokkal többen választották például az almát a csokoládé helyett.12 Érdemes tehát vállalni a takarítás pillanatnyi fáradtságát a tisztább gondolkodás, a nyugodtabb elme és a kiegyensúlyozott élet érdekében.

Íme 3 tanács a rendezett környezet kialakításához:

1. Keressünk helyet a tárgyaknak! A rendrakás gyors és egyszerű, ha minden tárgynak állandó helyet alakítunk ki, és használat után azonnal oda rakjuk vissza. Amit egy perc alatt meg lehet csinálni, azt nem érdemes halogatni – ilyen művelet letörölni a konyhapultot, szennyes kosárba dobni a szennyest, vagy elmosni az imént használt poharakat.

2. Lomtalanításra fel! Inkább legyen kevesebb a birtokunkban, aminek valóban örülni tudunk és hasznát vesszük, mintsem frusztráltan éljünk egy túlzsúfolt lakásban, ahol mi magunk sem találjuk a helyünket. Használhatjuk a háromfelé szelektálás módszerét: kategorizáljuk a tárgyakat aszerint, hogy meg akarjuk-e tartani vagy sem, amiben pedig bizonytalanok vagyunk, azt egyelőre dobozoljuk el! (Továbbá Marie Kondo rendszerezési módszerével is rengeteg helyet spórolhatsz meg.)13

3. Vásároljunk tudatosan! Mielőtt felesleges holmikat halmoznánk fel, érdemes átgondolni, mi az, amire valóban szükségünk van. „Mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.” (1Timóteus 6:7–8) A megelégedettség kövezi ki az utat a békés élet felé.

Továbbadnád ezt az értékes üzenetet? Vagy nyomtatott formában olvasnád a teljes tartalmat?
Rendeld meg a Felfoghatatlan békesség című kiadványunkat itt: maiige.hu/talaljbekere


Források: www.maiige.hu/konyvespolc


Üzenet a Mai Ige csapatától:

Amikor valaki azt írja: „Ez az üzenet ma pont nekem szólt”, tudjuk, hogy célba ért a szolgálatunk. Isten szava életeket formál, gyógyít, vigasztal, erőt és reményt ad – és szeretnénk, ha ez az áldás még több szívhez eljutna. Ha te is érezted már Isten áldását szolgálatunkon keresztül, kérjük, támogasd a missziónkat, hogy közös erővel még több emberhez elvigyük a remény üzenetét! Csatlakozol hozzánk?

Én is támogatom,
hogy Isten üzenete eljusson az emberekhez!