Győzelem a függőség felett sorozat - 7.nap

A második esély Istene
„…egész éjszaka fáradtunk… és semmit sem fogtunk…” (Lukács 5:5)
Amikor Péter azt mondta: „Egész éjszaka fáradtunk…és semmit sem fogtunk”, hallani lehetett hangjában a csüggedést. Bármilyen ügyes halász volt is, mégis újra meg újra üres hálókat húzott ki. De mindez megváltozott, amikor megjelent Jézus, és azt mondta: „Evezz a mélyre és vessétek ki hálóitokat fogásra!” (4. vers). Az eredmény? A Biblia ezt írja: „…olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik…” (6. vers). Meglehet, most pont ott tartasz, ahol annak idején Péter: rosszak a kilátások, üres a háló. Mindent megpróbáltál, de semmi sem használt, immár kész vagy feladni az egészet. Egy keresztyén vezető így ír: „Egyesek egyszerűen feladták a reményt. Annyi csalódás gyűlt már össze életükben, hogy félnek álmodni, elindulni vagy törekedni valamiért, nem merik tágítani látókörüket. De Isten azt akarja, hogy ragadjuk meg a holnapot. Nem fogja engedni, hogy a múltban éljünk, különböző dolgokat vagy más embereket hibáztatva azért, hogy jövőnk útjába álltak.”
Isten tudja, hogy milyen keményen dolgoztál. Látja, hogy elkedvetlenedtél, de ma újra halászni hív – ezúttal saját magával. Ha eddig függőséggel, depresszióval, gyötrő emlékekkel, megélhetési problémákkal vagy betegséggel küzdöttél, ne ugorj ki a hajóból! Az új kezdetek Istene akar a fedélzetre lépni. Ő pontosan tudja, hol harapnak a halak. Tudnia kell, hiszen Ő helyezte őket oda, ahol vannak. Tehát mielőtt összetekered hálóidat és kikötsz a parton, nézz fel és mondd: „Mester… a te szavadra mégis kivetem a hálókat”! Cselekedj hát, és örülni fogsz, hogy megtetted!
Imádkozz így:
Uram, köszönöm kegyelmedet! Segítségre van szükségem ahhoz, hogy felismerjem, Te vagy az erőm, és hogy tudjam, benned bízhatom. Segíts megismernem azokat az embereket, akiket segítségemre küldtél, hadd tudjak kapcsolatokat építeni velük! Atyám, vonj közelebb magadhoz, hogy a nehéz időkben is dicsérhesselek téged! Jézus nevében, ámen!
