Ingyenes Mai Forrás Magazinunk megindító élettörténetei, bátorító cikkei, igei tanításai téged is feltöltenek!
MEGRENDELEM
AZ INGYENES MAGAZINT
Mit találsz magazinunkban, amitől feltöltődhetsz?
- Velem vagy a bajban (Szlepák Zsolt bátorító írása) Beleolvasok
- Jézus, a sorsfordító (Kánászi-Nédó Tibor élettörténete) Beleolvasok
- Törj ki negatív érzelmeid fogságából, és válj azzá, akinek Isten teremtett!
- Hogyan teremtette Isten azt, amit ma életnek hívunk? Szavával.
- Mi a pók üzenete? – 5 hasznos tanács nyolclábú barátunktól
- Én a munkám nélkül
- Nagyi ajándéka
- Mi van a zsákban?
- Ha elfogy a lendület…
- Egykor dadogott, ma Istenről beszél másoknak (Interjú Bozsovics Milán ifjúsági lelkésszel) Beleolvasok
- A képzeleted ereje
És még további érdekes tartalmak várnak rád, melyekből erőt meríthetsz a mindennapokhoz.
FONTOS: A kiadvány ingyenes, és csak a készletünk erejéig tudjuk biztosítani számodra!
Ragadd meg a lehetőséget, és küldd el megrendelésedet még ma, így nem maradsz le februári magazinunkról!
MEGRENDELÉS
Velem vagy a bajban – Szlepák Zsolt bátorító írása
„Habár nagyon nehéz volt számunkra ezen a területen a közel nyolc év, Isten megmutatta nekünk azt, hogy a miértjeinkkel, a reménytelenségérzésünkkel, a hittel imádkozásban való megfáradásunkkal együtt is az
Ő gyermekei vagyunk.
Átadhatjuk neki terheinket, fájdalmainkat, miértjeinket, akárcsak Dávid a pusztában. Bármit is akar számunkra hazudni a mi ellenségünk, a Sátán, Isten szeret és nem hagy minket cserben! Hiszen Ő annyi helyen
megígérte: „Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki…”, „…jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.”, „Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig.”, „…Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban” – és még sorolhatnánk.
A reménytelenség közepette Isten az Ő Igéjével mutatta meg számunkra újra és újra, hogy a belé vetett bizalmunk nem azt jelenti – és egyben nem múlhat azon –, hogy az életünkben nem lesznek olykor kisebb, olykor
múlni nem akaró viharok, vagy tomboló hurrikánok, ahol lehet, hogy minden, ami mozdítható, az kimozdul, és minden, ami addig stabil és fontos volt számunkra, az – materiális értelemben – értékét veszti.”
„Anyukám 12 évesen szült meg egy gyermekotthonban. A tanulmányi eredményeihez kötötték, hogy láthat-e engem. Később megkaptam néhány levelet, amiket nekem írt, mikor még kicsi voltam. Jól esett, hogy gondolt rám.
Egyszer megkérdeztem Istent, hogy van-e nekem olyan, hogy boldogság.
Ő bebizonyította, hogy van!
Az egyik első emlékem – úgy 5 éves lehettem –, hogy befontam a gondozónőm fenékig érő haját. Nem tudom, honnan tudhattam ilyet. A másik, hogy hintáztunk, és az nyert, aki feljebb tudta lökni magát. Állandóan
versengtünk. Amint a nevelőnők kimentek a szobából, rögtön megtaláltuk a módját, hogy érvényt szerezzünk az akaratunknak. Az állandó félelem is el lett ültetve bennünk.”
Részlet Kánászi-Nédó Tibor élettörténetéből
„Az általános iskola második osztályától kezdve elkezdtem sport- és tanulmányi versenyekre járni. Akár atlétikáról, fociról, történelem- vagy földrajzversenyről volt szó, én részt vettem rajta. A sportversenyeket, az egyéni versenyeket szinte kivétel nélkül megnyertem, atlétikában országos bajnok is lettem. A futball is jól ment. Budapesten kezdtem el a középiskolát, bekerültem a Budapest Honvéd utánpótlásába, és négy éven át a Magyar Labdarúgó Akadémián futballoztam.
Ezzel együtt nagy teljesítménykényszerbe is kerültem. A szüleim nem támasztottak elvárásokat velem szemben, tudtam, hogy szeretnek, mégis az alakult ki bennem, talán tudat alatt is, hogy én a teljesítményemmel vagyok egyenlő. A fiatal életem a tanulásról, a jó jegyek megszerzéséről, a versenyekre való felkészülésről és a mindennapos edzéseimről szóltak.
Amíg jó voltam a legtöbb dologban, addig mindenki elfogadott, de amikor egy idő után már nem tudtam minden versenyt megnyerni és teljesíteni, úgy éreztem, semmi vagyok, és a tágabb környezetemben is éreztem egy el nem fogadást. Ennek a törésnek a hatására is kialakulhatott nálam dadogás. Igyekeztem mindenkinek megfelelni, de amikor ez egy idő után már nem ment, akkor egyre erősebbé vált a beszédhibám.
Egy ponton annyira túl lettem terhelve, hogy a nyomást a személyiségem már nem bírta el, és ez egyszerűen megjelent a beszédemben.
A dadogásomat tetézte a szégyenérzet. Az órákon egy idő után már képtelen voltam szövegeket felolvasni, mások előtt megszólalni, ezért próbáltam kikerülni ezeket a szituációkat. Magánbeszélgetésekben folyékonyan tudtam beszélni, de nyilvánosan nem voltam képes rá.”
Részlet Bozsovics Milán, ifjúsági lelkész történetéből