Mai Ige

Bob Gass, a Mai Ige írójának történetét ismertük meg tegnap. Az általa írt elmélkedéseket ma már több millió olvasó napi szinten olvassa. Amikor az emberek azt kérdezik tőle: „Miért te, Bob? És miért éppen akkor, az életednek azon a pontján?”, nem tud tökéletes választ adni, de felfedezett néhány kulcsfontosságú mozzanatot, és ezeket megosztja velünk is:

2) Vetnem kellett, mielőtt arathattam. Áldozatot kellett hoznom. Volt, hogy fél fizetésen éltem, vagy épp egyáltalán nem is volt fizetésem, hogy a szolgálatunk épülhessen. Próbáltam az anyagiakban Istennek engedelmeskedni, adakozni, ha arra szólított, mert tudtam, hogy Igéje ezt mondja: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk” (Galata 6:9).

3) Újra megvizsgáltam a Szentírást. Hagyományos vallásosságot követő környezetben nőttem fel, ahol a sikert és a pénzt „világias” dolognak tartották. Így aztán ritkán jöttek a gyülekezetünkbe sikeres és gazdag emberek! Ennek eredménye állandó anyagi küszködés volt. Aztán Isten elkezdett megmutatni nekem olyan igéket, mint: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell” (Ézsaiás 48:17). Felfedeztem, hogy Isten nemcsak akarja, hogy sikeres legyek, de kész megmutatni is, hogy hogyan érhetem ezt el. Aztán elolvastam Pál szavait: „Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre” (2Korinthus 9:8). Ám ha nem állsz rá Isten Igéjére, és nem várod, hogy ígéretei beteljesedjenek életedben, akkor nem fogod felismerni a stratégiákat, amiket mutat, és nem fogod tudni fogadni áldásait, amikor utadba küldi azokat.

4) Elhittem, hogy Isten bízik bennem. A feleségem, Debby szeret edzeni. Egy nap súlyzózás közben így imádkozott: „Uram, miért adtál nekünk ilyen nagy feladatot?” Isten Lelke ezt suttogta neki: „Mert rátok mertem bízni.” Igen, ránk meri bízni. Mi pedig elköteleztük magunkat arra, hogy jó sáfárok leszünk mindenben, amit Isten ránk bíz, és mindazt az ő céljaira használjuk fel.

Nos, megpróbáltam válaszolni arra a kérdésre, hogy miért én és miért most. De az igazság az, hogy nem tudom. Ismerek sok más képzettebb és alkalmasabb embert. Úgy érzem magam, mint Mózes az égő csipkebokornál. Azt mondom: „Uram, nem én gyújtottam ezt a tüzet, és nem is én tartom életben. Ezért leveszem a sarumat, elismerem jelenlétedet, figyelek hangodra, engedelmeskedem neked, próbálok nem állni az utadba, és imádkozom, hogy megdicsőülj mindenben, amit teszek.”

Ó, és van még valami, amit el kell mondanom, mielőtt végére érnék ennek a fejezetnek: Minél nagyobb a megbízatás, annál nagyobb a támadás! Lehet, hogy nem ezt akartad hallani, de ez az igazság. Pál azt írja: „…nagy és sokat ígérő kapu nyílt ott előttem, de az ellenfél is sok” (1Korinthus 16:9). Ha Isten áldásainak fogadója vagy, akkor az ellenség célpontja is vagy!

Sőt, nem csak az ellenségek miatt kell vigyáznunk; néha a támadás a hozzánk legközelebb állóktól jön. Jézus egy asztalnál ült Jánossal, a szeretett tanítvánnyal, de ugyanannál az asztalnál ült Júdás, az áruló is. Egyikük elég közel volt hozzá ahhoz, hogy vállára hajtsa a fejét, de a másik is elég közel állt hozzá ahhoz, hogy csókkal árulhassa el. Tisztában kell lenned azzal, kikkel ülsz egy asztalnál!

A felkészülés része az is, hogy megerősödjünk és növekedjen a kitartásunk. De mit jelent ez a lelki életben? Holnap megnézzük!