Járj Istennel mindennap! 1. nap

 

Már benne van

 

 

Hallottál már arról az emberről, aki hajóútra indult, megvette magának a jegyet, és ellátmányként sajtot és kekszet vitt magával?

Mindennap étkezési időben visszavonult a kabinjába megenni a napi adagját. A hajóút vége felé a kapitány megkérdezte tőle, hogy talán elégedetlen a hajón felszolgált ételekkel? „Nem, csodálatosan finomnak tűnnek” – felelte az ember. A kapitány erre tovább érdeklődött: „Akkor miért nem láttuk önt sohasem az étteremben? Úgy tudom, ön mindig a kabinjában ült, és sajtot meg kekszet evett.” Az ember így válaszolt: „Ez azért volt, mert miután a hajójegyet megvettem, már nem maradt pénzem az étkezésekre.” A kapitány döbbenten és zavartan azt mondta erre: „De hiszen az étkezések ára benne van a hajójegy árában!”

Gondold csak végig: élvezhette volna a reggelit, a tízórait, az ebédet, az uzsonnát, a vacsorát, sőt még akár egy kis desszertet is a sétafedélzeten! Ehelyett beérte sajttal és keksszel a kabinjában, és mindezt azért, mert nem tudta, hogy mindez elérhető számára, és azt sem, hogyan juthat hozzá.

Péter apostol azt mondja: „Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való” (2Péter 1:3). Hallod? Mindennel! Ebben a vezetés is benne van.

Isten megmondta Ábrahámnak, mikor hagyja el az otthonát (1Mózes 12:1), Jákóbnak pedig, hogy mikor térjen vissza (1Mózes 31:3). Amikor Dávid megkérdezte tőle, hogy menjen-e csatába, Isten azt mondta: „Vonulj föl, mert kezedbe fogom adni a filiszteusokat!” (2Sámuel 5:19). Illésnek azt is megmondta, hol talál ételt, mikor mindenhol éhínség volt (1Királyok 17:1–5), neked pedig ezt ígéri: „Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket” (Ézsaiás 42:16). Talán ma ismeretlen számodra az ösvény, de Isten számára nem az. Csak arra van szükséged, hogy legyen benned vágy arra, hogy vezessen, és hit, mely segít elindulni a követésére.

Isten soha nem változik. Ha az egész Bibliában mindenhol szólt az emberekhez, akkor hozzád is szólni fog. A kérdés az, megtanultad-e felismerni a hangját.

Semmi sem lehet fontosabb számodra, mint hogy te magad hallani tudd Isten hangját. Mások vélekedése csupán megerősítheti vagy tisztázhatja, amit Isten neked már elmondott. Ha azonban először nem az ő hangját hallottad, kísértést érezhetsz arra, hogy azt gondold, az emberek ötletei Isten parancsai. Ez pedig végzetes lehet.

Te különleges és egyedi vagy! Istennek személyre szóló terve és meghatározott célja van számodra. Szánd rá az időt, hogy megkérdezd minderről, mert Igéje ezt mondja: „Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosakat” (Zsoltárok 25:9).

Csak ennyire van szükséged az induláshoz: egy kis alázatra.

 

 


Üzenet a Mai Ige csapatától:

Az online világ nyüzsgő lehet. A nyomtatott Mai Ige viszont egy csendes, személyes találkozás.

Olyan, mint egy jó barát: leülhetsz vele egy kávé mellé, belelapozhatsz, aláhúzhatod a neked szóló sorokat és bármikor visszatérhetsz hozzá.

👉 Rendeld meg most:

KÉREM A NYOMTATOTT MAI IGÉT