Járj Istennel mindennap! 4. nap

 

Istennel járni

 

 

Lehetetlen megszámlálni mindazokat a manapság kapható könyveket, amelyek arról szólnak, hogyan tűzz ki célokat, és hogyan valósítsd meg őket.

Nos, ezek a könyvek talán hasznosak lehetnek, de azt meg kell értened, hogy Isten nem köteles semmi mást véghezvinni, mint az életedre vonatkozó előre elrendelt tervét. Nem jöhetsz hozzá ezzel: „Íme, az ötletem, kérlek, hagyd jóvá!” Ez nem így működik. Hallgasd csak: „Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk” (Efezus 2:10). Az imádságod ez legyen: „Uram, mutasd meg nekem a te tervedet!”

Nem oszthatod fel az életedet azt mondva: „Ezekben a dolgokban a saját utamat járom, de azokban a dolgokban engedem, hogy Isten vezessen.” Nem! Minden lépésednek szinkronban kell lennie a Szentlélek által megadott ritmussal. Ha ezt megérted, semmi sem lesz számodra fontosabb, mint lépést tartani vele.

Pál azt írja: „mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően” (Filippi 2:13). Isten munkálkodik bennünk és általunk, ha megnyitjuk elménket előtte, ha megnyitjuk a szánkat, ha elindulunk, ha használjuk a kezünket arra, amit ő már előre elültetett a szívünkbe.

Abban a pillanatban, amikor igent mondunk neki, ő képessé tesz arra, hogy véghezvigyük akaratát. Figyeld meg, ő nem úgy cselekszik, hogy először kijelenti akaratát, és aztán elhív. Nem! Isten először elhív, aztán, ha engedelmesen elindulsz, ő lépésről lépésre kijelenti akaratát, és megerősít arra, hogy azt megtedd.

Isten sohasem elégszik meg a fennálló állapottal! Mindennap számtalan módon formál és fejleszt, hogy egyre jobban hasonlíts Fiára. Az Istennel járás nem céltalan séta – egy cél felé tartasz! Újra meg újra olyan dolgokat fogsz tapasztalni és olyan helyzetekbe kerülsz, amelyek segítenek éretté válni, míg majd a magatartásod, a látásmódod, a gondolkodásod és ítélőképességed olyan lesz, mint Jézusé.

Ha ezt megérted, az Istennel járás egészen új értelmet nyer. Rájössz, hogy ez az egyetlen út, amely megelégít, amely segít eljutni abba a célba, amiért e földön élsz.

 

 


Üzenet a Mai Ige csapatától:

Jövő héten újra összefogunk a misszió új otthonának felújításáért – tarts velünk Te is!

Misszió építése

Kérünk, imádkozz velünk együtt a Mai Ige misszió növekedéséért, hogy Isten igéje sokakhoz eljuthasson!