Járj Istennel mindennap! 7. nap
Engedelmeskedni az Úrnak

Olykor előfordul, hogy bár Isten akaratában járunk, de útközben elbizonytalanodunk, hogy az valóban az Úrtól van-e, helyes-e, amit teszünk. Ha azt veszed észre, hogy kétségeid vannak bizonyos dolgokat illetően, kérdezd meg magadtól, hogy mit mondott Isten a legelején – és ragaszkodj ahhoz! Ne indulj más irányba azért, mert aggódsz vagy elcsüggedtél, vagy mások véleménye befolyásol.
Folyamatosan emlékeztesd magad arra, hogy rendelkezel mindazzal, ami ahhoz kell, hogy sikert érj el abban, amire Isten elhívott! Ha elfogadtad Jézus Krisztust életed Urának, akkor benned él az ő céltudatos elszántsága – hiszen ő maga él benned.
Meg kell azonban tanulnod meghallani az ő hangját. Amikor Isten szól hozzád, az nem olyan, mint amikor fejbe vágnak egy nagykalapáccsal. Nem, ez inkább valami szelíd belső ösztönzés. Hallgasd csak: „…az új életben a Lélek szerint szolgálunk…” (Róma 7:6).
Nos, megteheted, hogy figyelmen kívül hagyod késztetéseit, nem engedelmeskedsz nekik, vitatkozol velük vagy megpróbálod halogatni a cselekvést. Bármelyiket is választod, a vége az lesz, hogy nyomást fogsz érezni, feszült leszel. Hogy is lehetne másként, ha nem engedelmeskedsz Istennek (ld. 1János 3:21–22)?
Az engedelmesség szó sokunknak nem tetszik. Rögtön arra gondolunk, hogy Isten egy nagyobb pénzösszeget kér tőlünk vagy misszióba akar küldeni, vagy bármi olyat mond, amit nem akarunk megtenni.
Lásd be, ha nem hallgatsz Istenre, amikor azt mondja, hogy kapcsold ki a tévét és tölts vele tíz percet imádságban, akkor miből gondolod, hogy misszióba akarna küldeni?
Engedelmeskedni Istennek a kis dolgokban – nem a nagyokban –, ez a kulcsa annak, hogy megtanuljuk felismerni Isten vezetését. Például, ha úgy érzed, arra figyelmeztet, hogy most már ne szólj egy szót se többet, de te mégis folytatod a szövegelést – nos, ilyenkor keveredsz olyan vitákba, amitől aztán olyan ideges leszel, hogy majd szétrobbansz. Előfordult már veled?
Isten Igéje azt mondja: „Ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára… mindig fölül leszel, és nem alul” (5Mózes 28:1,13). A különbség aközött, hogy alulmaradsz egy helyzetben vagy felülemelkedsz rajta, egyetlen szóban rejlik: engedelmesség. Tedd meg, amire Isten figyelmeztet, és máris jobban fogod érezni magad!
Üzenet a Mai Ige csapatától:
Építsük együtt a Mai Ige új otthonát!

Célzott adománygyűjtést indítottunk a szomszédos épület felújítására, amely reményeink szerint hamarosan a misszió új irodájaként szolgálja majd Isten igéjének terjedését.
Hálás szívvel örülünk: a cél több, mint 20%-a már összegyűlt! 🙏
Most együtt megtehetjük a következő nagy lépést! Segíts, hogy ezekben a napokban közelebb kerülhessünk a 75 millió forintos felújítási cél eléréséhez! Minden egyes adomány közelebb visz ahhoz, hogy ez az épület hosszú távon is áldássá váljon, és sok ezer ember életében hozzájáruljon a változáshoz.
