Mai Forrás Magazin 2026/5.
Keserűből édeset

Van-e okom az örömre, amikor hiánnyal és keserűséggel találkozok?
Képzeld el, hogy egy kulacs vízzel kell három napot menetelned a sivatagban. Aztán amikor végre egy forrással találkozol, kiderül, hogy az abban levő víz ihatatlanul keserű. Hogyan reagálnál? Kb. kétmillió ember pontosan ilyen helyzetbe került Mózes idejében.
A hiányok és a szenvedések könnyen keserűvé tehetnek minket. Amikor úgy tűnik, hogy az utolsó cérnaszál is elszakad, ami segíthetne, akkor könnyen eluralkodik rajtunk a kétségbeesett háborgás.
Az, hogy hogyan dolgozzuk fel az ilyen eseményeket, nagymértékben kihat a jövőnkre és az egészségi állapotunkra is. A statisztikák szerint a magyar lakosság közel kétharmada rendszeresen szed valamilyen nyugtató vagy altató hatású szert. Amikor nem jól kezeljük, vagy nem akarjuk feldolgozni a velünk történt nehéz eseményeket, akkor „szerekhez” nyúlunk. A következmény viszont a függőség, és az, hogy nem tanulunk meg feldolgozni, és emiatt a körülmények újra meg újra „bedarálnak” minket.
Nézzünk meg egy-két személyt a Bibliából, akiknek szintén egy nehéz helyzetet kellett feldolgozniuk!
Pál a szívéből írt, amikor ezeket a szavakat volt képes leírni a börtönben: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek” (Filippi 4:4). Talán nem látta a rácsokat, és nem érezte a bezártságot, a mostoha körülményeket? Dehogynem. Mégis tudott örülni és örvendezni, mert nem arra fókuszált, ahol éppen volt, hanem arra, hogy hová tart, és milyen hatalmas cél érdekében vállalja ezeket a szenvedéseket. Nem a körülmények uralkodtak a lelkiállapotán, hanem az Istennel való közösségének öröme mosta el a körülményeinek nyomását.
Időnként úgy érezzük magunkat, mint az a mag, amit hideg, nedves föld és trágya vesz körül. Ha viszont a mag ezek hatására elkezd kihajtani, és a benne levő élet utat tör a fény felé, akkor az eredmény egy csodálatos, gyümölcsöt hozó növény lesz. A kemény körülmények között mi is képesek vagyunk utat törni az ég felé, és a mennyei Atyára figyelő szívvel továbbmenni, amíg ki nem jutunk a próbák dzsungeléből.
Pál még azt is mondta: „…örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek” (Kolossé 1:24). Számára a szenvedés igazából az az ár volt, amit meg akart fizetni annak érdekében, hogy megmentsen másokat, és így maga is megkapja a legnagyobb jutalmat. A börtönből olyan leveleket volt képes megírni, melyek azóta is milliárdok életét változtatják meg. Mennyire más szemszögből is lehet nézni a dolgokat!
Ha a hiányokban és a szenvedésekben meg tudod látni, hogy mit tudsz tenni másokért, akkor nem hiába történnek meg. Ha meglátod a célt, és azt, hogy valójában milyen lehetőségek birtokába kerültél ezáltal, akkor olyan erőteljes módon tudsz hatással lenni másokra, mint senki más.
👉 Kérj akár több példányt Mai Forrás Magazinból most: maiige.hu/maiforras
Amikor Mózes igen nehéz helyzetbe került, mert a forrás, amit végre megtaláltak, ihatatlan volt, akkor „az Úrhoz kiáltott segítségért” (2Mózes 15:25). A nem használható forrás az igazi Forráshoz irányította. Figyelmét és szívét ahhoz a személyhez vezette, akire leginkább szükségük volt, jobban, mint egy pohár vízre. Isten meg akarta mutatni nekik, hogy ha van vizük, de Nélküle élnek, az sokkal rosszabb, mintha nincs vizük, de Ő ott van köztük és bármikor elérhető számukra. Mivel Mózes meglátta ebben a helyzetben a lehetőséget, ezért különleges módon volt képes bemutatni az Isten hatalmát, ami rengeteg ember életét változtatta meg.
A te hiányod vagy szenvedésed is lehet az az ár, amit tudatosan kifizetsz azért, hogy rajtad keresztül Isten hatalma átformálja mások életét. És ha így teszel, ugyanaz az öröm fog betölteni téged is, ami Pált a börtönben!
Most nézzük meg azt, amit Mária volt képes kimondani egy olyan helyzetben, amikor tudta, hogy teljes megvetés és gúny tárgyává lesz a gyermeke miatt: „…mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék” (Lukács 1:48).
Felismerte, hogy az, ami az emberek szerint megvetendő, az Isten szemszögéből gazdag áldásokat rejtő cél. Mivel tudta a helyzetéről Isten véleményét, ezért ez felülírt benne minden emberi pletykát, vádat és elutasítást.
Azt mondod talán: „de hát emberek között élünk, ami hatással van ránk!” Igen, ez az a helyzet, amikor Isten rólunk mondott véleménye és az emberek véleménye versenyre kel bennünk. Amelyiket jobban táplálod, az fog győzni benned. Amit táplálsz magadban, az tölt be téged – keserűséggel vagy örömmel. Tehát pont ilyenkor kapod a legnagyobb ösztönzést arra, hogy Isten ígéreteit és üzenetét tápláld magadban, és így az általa tervezett legjobb cél felé tarts. Amikor ezt teszed, nemcsak az Ő rólad szóló gondolatai, de az Ő öröme is be fog tölteni, pontosan úgy, mint Máriát.
Jézus azt mondta egy szenvedésekkel teli időszak előtt: „…most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek” (János 16:22 ÚF). Igen, vannak hiányok, és igen, vannak szenvedések, amelyeken keresztül kell mennünk, de ahogy Jézus ígérte: ezek csak átmeneti időszakok az életünkben, és amikor elérték a céljukat, olyan örömöt fognak hozni számunkra, amit senki és semmi nem tud elvenni tőlünk. Ha tehát lesz is szomorúság, csak „szállóvendég” lesz, hogy az örömünk annál nagyobb és maradandóbb lehessen! Ezért pedig megéri átmenni rajtuk!
👉 Kérj akár több példányt Mai Forrás Magazinból most: maiige.hu/maiforras
Írta: Nemes Nándor
Üzenet a Mai Ige csapatától:
Segíthetsz valakinek új reményt találni egyetlen döntéssel.
Adód 1%-a olyan emberekhez juttathatja el Isten Igéjét, akiknek most nagy szükségük van bátorításra.
Tedd meg azt az egy lépést, ami számít!
