Mai Ige

Mint minden huszonévesnek, nekem is voltak problémáim, amikre megoldást kerestem. Az életem célját kutattam, hogy ki vagyok és miért létezem. Kaptam válaszokat és volt, ami működött, de aztán olyan számlát kaptam, amibe majdnem beleroppantam – és a családom is.

De az Isten nem hagyott elveszni: feltétel nélküli szeretettel és erővel nyúlt utánam, én pedig elkezdtem kapaszkodni belé. Fokozatosan állított helyre, s a mai napig tapasztalom az Ő valóságos jelenlétét és munkáját az életemben!

Gyerekkoromban sok időt töltöttem nagymamámmal, ő tanított meg imádkozni. Soha nem felejtem el, amikor egy éjjel felkelt, hogy rántott húst süssön nekem, mert megkívántam. Nem kényeztetésből tette – így mutatta ki a szeretetét. Ma is előttem van ez a kép, annyi év után is.

Erős református gyökerekkel rendelkezünk: a felmenőim között öt lelkész is volt. Gyerekként vittek templomba és bibliaköri foglalkozásra, ahol hallottam Istenről, és valahol hittem is benne, de nem volt személyes kapcsolatom vele. Távolinak tűnt nekem. A sport egyre jobban lekötötte az időmet – bekerültem a válogatott asztalitenisz-csapatba. 11 évig sportoltam, csapatban harmadik helyezést értünk el az EB-n. Elmaradtam a gyülekezetből, és a gyermeki hitem feledésbe merült.

Érettségi után fodrász lettem, és éltem a fiatalok mindennapi életét. Kerestem a szeretetet, az elfogadást a kapcsolatokban, a munkában, a szórakozásban, de tartós boldogságot sehol nem találtam. A sportkarrierem váratlanul véget ért. Azon a ponton, a húszas éveim elején erősen elkezdtek foglalkoztatni az élet nagy kérdései: ki is vagyok valójában, mi végre vagyok ezen a világon? A bátyám ez idő tájt kezdett ezoterikus könyvek kereskedésébe. Én pedig – gyanútlanul – besegítettem neki. Gyógyító és ezoterikus előadásokon árultuk a könyveket, és idővel egyre jobban bevont az a közeg, egyre jobban megfogtak a látottak és hallottak. Megismertem sokféle vallást, a posztmodern társadalom kedvelt hitrendszereit: a buddhizmustól kezdve a Krisna-tudaton át mindenféle keleti misztikával kapcsolatba kerültem. Több általunk kínált könyvet is elolvastam, és észrevétlenül elkezdett vonzani a szellemvilág sötét oldala – bár ekkor még egyáltalán nem tudtam, hogy ezeket a gondolatokat nem lehet összeegyeztetni a kereszténységgel.

A lelki, kapcsolati és fizikai problémáimra kaptam részleges, néha teljes megoldást is. Jártam „gyógyítókhoz” és „látókhoz”, akik olyan tanácsokat adtak, amelyek valóban működtek. A jósnő látásai többnyire megvalósultak. Követtem az asztrológiát, és odáig mentem, hogy én magam is kártyát vetettem. Hittem a reinkarnációban is, hogy a halálunk után más testben újjáéledünk.

Miután férjhez mentem, hosszú ideig nem sikerült teherbe esnem. Orvoshoz és többek között kineziológushoz fordultunk. Sok pénzt hagytunk ott, és végül megszületett az első gyermekem. Látszólag minden a helyére került, minden rendben volt. Egészen addig, míg meg nem érkezett az ördögi számla. Mert a sötétség utánozhatja a világosságot, de a valódi természetét nem tagadhatja meg: csak azért ad, hogy aztán lopjon, öljön és pusztítson.

A fiam három hónapos volt, amikor elkezdődtek a gyötrések. Olyan volt, mint egy horrorfilmben – csak éppen nekem valóság volt. Sétáltam az utcán a babakocsival, és egy hangot hallottam, hogy öljem meg magam és a gyerekem. Éjszakánként nem tudtam aludni. Az egyik oldalamra fordulva az alvó férjemet láttam, a másik oldalamra fordulva egy halott nő jelent meg előttem. Úgy éreztem, az ehhez hasonló hangoktól és látomásoktól szó szerint megőrülök, de közben tudtam, hogy nem vagyok bolond. Nem mertem szólni senkinek, mert féltem a lehetséges következményektől. Egy ponton olyan súlyossá vált a helyzet, hogy majdnem engedtem a gyilkos hangoknak. Aztán egy újabb „gyógyítóhoz” fordultam, és az alkalmaink után kevesebbszer, majd egyáltalán nem fordultak elő ilyen gyötrések. A második gyermekünk úgy egyéves lehetett, mikor újrakezdődött a rémálom. Ekkor eldöntöttem, hogy ha nem marad abba, akkor véget vetek az életemnek.

Ebben az időszakban sétált be a fodrászüzletembe egy kedves vendégem. Erős késztetést éreztem, hogy elmondjam neki, mi történik velem… Legnagyobb meglepetésemre azt mondta, nem ijed meg a velem történektől, és ő tudja, mi hoz tartós megoldást. Beszélt nekem Isten feltétel nélküli szeretetéről és Jézus hatalmáról a démonvilág felett. Kiderült, hogy lelkész. Azzal győzött meg, hogy ha már annyi mindent megpróbáltam, akkor adjak egy esélyt Istennek is. Kaptam tőle egy CD-t igehirdetésekkel, hogy hallgassam őket. Nagyon megfogtak és reményt adtak a gondolatai, így be is tettem otthon a lejátszóba. Őszinte leszek: elsőre még rosszabb lett minden. Még ördögibb jelenésekben volt részem. Volt, hogy egész éjszaka remegve feküdtem a paplan alatt. Amikor felhívott és megkérdezte, hogy vagyok, magamból kikelve számoltam be neki. De ő továbbra is erősködött, hogy bízzak Istenben, és elkezdtek imádkozni értem. Később meghívott az otthonukba, és a feleségével együtt könyörögtek értem. Az imák hatására és miután elkezdtem gyülekezetbe járni, fokozatosan erősödött a hitem. A gyötrések egyre ritkábbak lettek. Egyre mélyebb meggyőződéssel tudtam megvallani a szavaimmal és a szívemben is, hogy Jézus az én Uram, Megváltóm, és már hozzá tartozom. Jézus nevében ellene mentem a sötétség erőinek, és győzelmeket éltem át! Olyan békesség kezdett úrrá lenni rajtam és olyan stabil kezdett lenni a lelkivilágom, amilyenre mindig is vágytam. Idővel elmúlt minden gyötrelmem, a szívem pedig csordultig megtelt örömmel és hálával!

A férjem ateista volt, és persze szkeptikusan fogadta az újabb irányváltást. Mikor a gyerekeket is elkezdtem gyülekezetbe vinni, izgult, hogy megint mibe keveredek. Aztán látta rajtam a pozitív irányú változást, és ő is eljött velem vasárnaponként. Másfél évvel később pedig megtért!

A kezdeti időszakból egy éjszaka különösen emlékezetes számomra. Éberen gondolkodtam az ágyunkban, mikor Isten szeretete, jelenléte egyszerűen csak betöltött engem és az egész helyiséget. Olyan mélységű, erejű szeretetet és elfogadást éreztem, amit nehéz szavakba önteni. Csak zokogtam és zokogtam – de már nem félelmemben, hanem örömömben. Tudtam, hogy egész életemben Őt kerestem és ezt az elfogadást, ezt a feltétel nélküli szeretetet. Jézust, aki be tudja tölteni az űrt a szívemben. A Forrást, aki után nem lesz többé szomjas a lelkem. Másnap reggel fogtam az összes ezoterikus könyvet, az angyalszobrokat és minden bálványt, amit az évek alatt összegyűjtöttem, bezsákoltam és kivittem őket a házból, egyenesen a hulladékgyűjtőbe.

Olyan lelki, szellemi szabadságot tapasztaltam meg, amit addig sosem. A családomban elkezdett helyreállni a béke, és több családtagom szívébe fogadta az egy igaz élő Istent, Jézust Krisztust!

A szellemvilág vonzó lehet, és a keleti misztika is kecsegtető, de aki kaput nyit az okkult gyakorlatoknak, előbb-utóbb megfizeti az árát – vagy ezen a földön, vagy az eljövendőben. Jézus mondta: „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek” (János 10:10). Érdemes belegondolni: semelyik vallás istene – sem Buddha, sem Krisna, sem Allah – nem adta életét az emberért. Egyedül Jézus az, aki megmutatta irántunk való szeretetét, mikor feláldozta önmagát, hogy nekünk örök életünk lehessen. Ahogy egyre inkább megtapasztalom az Isten kegyelmét és feltétel nélküli szeretetét, úgy egyre inkább képes vagyok én is ezt a kegyelmet és szeretetet adni a körülöttem lévő embereknek.

Több mint egy évtizede járok az Úrral. Ő maradandó, körülményektől független békességgel tölt be, amikor csak hozzá fordulok. Látom a kisebb-nagyobb csodákat, amiket velünk és általunk tesz meg. A kedvenc igém egy olyan igazság, amit én a nehezebb úton, de megtanultam:

„Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam” (János 14:6).

Válaszd Őt te is!

Mihalovics Krisztina története, 2026.