Mai Ige

Dávid ezt írta zsoltárában: „Áldom az Urat mindenkor, állandóan őt dicséri szám. Az Úrral dicsekszik lelkem. Hallják ezt az alázatosak, és örülnek. Hirdessétek velem az Úr nagyságát, magasztaljuk együtt az ő nevét!” (Zsoltárok 34:2–4).

Figyelj meg három dolgot ebben a szentírási szakaszban:

1) A dicsőítés tudatos elhatározásból fakad. „Áldom az Urat mindenkor, állandóan őt dicséri szám.” Ez nem ösztönös cselekvés, hanem döntés, amelyet az érzéseinktől függetlenül hozunk meg. A „hallelujah” szó héberül egy felszólító módú kifejezés: „Dicsőítsétek Jahvét!” Az imádat kifejezése, de egyben parancs is arra, hogy elkezdjük dicsőíteni az Urat.

2) A dicsőítés felizzítja az érzelmeket. „Az Úrral dicsekszik lelkem [az érzelmeim]” (3. vers). Dávid először azért dicsérte az Urat, mert megparancsolta önmagának. Másodszor már azért, mert így akarta. Ez a dolgok rendje. Ha változtatni akarsz az érzéseiden, változtass a figyelmed fókuszán! A zsoltár végén Dávid már így énekel: „Az Úr megváltja szolgái életét, és nem kell bűnhődnie senkinek, aki hozzá menekül” (Zsoltárok 34:23).

3) A dicsőítő szemlélet másokra is átragad. „Hirdessétek velem az Úr nagyságát, magasztaljuk együtt az ő nevét!” (4. vers) A dicsőítés ragályos; megváltoztatja a légkört körülöttünk. Amikor összejövünk Istent dicsőíteni, az illendőség átadja helyét az örömnek, és azon vesszük észre magunkat, hogy az öröm olyan birodalmába kerültünk, amelyet eddig nem ismertünk. A dicsőítés számos formában nyilvánulhat meg. A 150. zsoltár kilenc különböző módot vázol fel a dicsőítésre: beszéddel, kiáltással, énekkel, hangszeres zenével, tapssal vagy felemelt kezekkel, állva, térdelve vagy akár táncolva. A lényeg: dicsőítsd Istent!

Imádság:

Uram, hadd legyen minden időben dicséret az ajkamon! Eldöntöttem, hogy dicsőítelek, mert méltó vagy rá! Köszönöm, hogy mindennap, amikor dicsőítem nevedet, lelkem reménnyel telik meg. Hadd legyen másokra is hatással jóságod miatti örömöm! Atyám, dicsérem szent nevedet. Ámen!