Ne add fel! 3. nap

 

Lelki nyugalom

„Isten békessége, mely minden értelmet meghalad,
meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.”

(Filippi 4:7)


 

Az aggodalmaskodni szó az eredeti görög szövegben azt jelenti: „szétszakítani az elmét” vagy „nem látni a teljes képet, csak az egészből kiszakított részre figyelni”. Az aggodalom az, amikor ahelyett, hogy Isten ígéretein gondolkodnánk, inkább a problémán tépelődünk. Az aggodalom olyan, mint egy hintaszék: mozgásban tart, de nem visz sehová. Ahelyett, hogy enyhítené a holnapi gondokat, elrabolja az erőt a mától is – ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak!

Hogyan állíthatjuk le az aggodalmaskodást?
A Biblia válasza két részből áll: Isten részéből és a mi részünkből.

A mi részünk az imádság és a hála: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Filippi 4:6). Ahhoz, hogy kevesebbet aggódjunk, többet kell imádkoznunk, és nem szabad elfeledkeznünk a hálánk kifejezéséről! Bátran mehetsz Istenhez a következő kéréseddel, ha időt szántál arra, hogy megköszönd, amit legutóbb kaptál.

Isten része pedig az, hogy ha a fent leírtak szerint cselekszel, akkor az ő békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szívedet és gondolataidat Krisztus Jézusban (ld. Filippi 4:7). Gondolj bele, milyen lehet megtapasztalni Isten békességét! Képzeld el, milyen lehet, ha olyan lelki nyugalmad van, mint Istennek! Gondolod, hogy ő szokott aggódni? Vagy tördeli a kezeit, esetleg savlekötőt hozat az angyalokkal? A te problémád nem nagyobb kihívás Isten számára, mint egy vékony gallyacska egy elefántnak.

Az ő békessége teljes lelki nyugalom, hiszen ő mindenható hatalommal bír – és ezt a békét kínálja neked is. Ha te megteszed a magad részét, vagyis imádkozol és hálát adsz, akkor teljes lelki nyugalmad lehet.

Imádság:

Atyám, köszönöm, hogy nem egy rettegő, aggódó Isten vagy. Tenyereden tartod a világot, mégis teljes öröm és béke van tenálad! Rád tekintek most, mikor aggódás nehezíti szívemet, hálát adok hatalmadért, és kérem a te minden értelmet meghaladó, természetfeletti békességedet! Jézus nevében kértem. Ámen!


Továbbadnád ezt az értékes üzenetet? Vagy nyomtatott formában olvasnád a teljes tartalmat?
Rendeld meg a Ne add fel! című kiadványunkat itt: maiige.hu/30batoritas

 


Üzenet a Mai Ige csapatától:

Világszerte ezrek kapcsolódnak be az adakozó kedd mozgalmába, amely az önzetlenség és nagylelkűség legyőzhetetlen erejét hirdeti a világban. Olvasd el a neked szánt adakozó keddi bátorításunkat itt: www.maiige.hu/adakozokedd

Szeretek jótékonykodni!