Ne félj! 10. nap

 

A belső hangok (2)


 

Azt kérded, mit tehetnél, hogy megtörd a félelem uralmát az életed fölött?

Kérd a Szentlelket, hogy újítsa meg elmédet, hogy adja beléd az Ő gondolatait, és űzzön el minden olyan gondolatot, mely akadályozza, hogy azzá válj, akinek Isten szeretne látni. Ha megváltoznak gondolataid, az egész világod megváltozik. Ez azonban kemény munka. Elkötelezettség kell hozzá!

A gond az, hogy mind győztesek szeretnénk lenni – anélkül, hogy igazából le kellene győznünk valamit!

Minden reggel, amikor lezuhanyozunk, megborotválkozunk, megfésülködünk, felöltözünk, tudjuk, hogy ugyanezt végig kell majd csinálnunk holnap reggel is. Akkor minek fárasszuk magunkat vele? Mert ez felfrissítő! Mert jobban érezzük tőle magunkat! Ugyanilyen a hit beszéde is. Erővel tölt fel! Jólesik! Pál azt mondja: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben” (Efezus 6:11). Semmi értelme a fegyverzetet csak úgy ott tartani magunk mellett valahol – fel kell vennünk!

Azt kérded, hogy kell ezt csinálni?

Úgy, hogy időt töltesz Isten Igéjével! Pál azt írja: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” (2Timóteus 3:16–17). Engedd, hogy Isten gondolatai helyreigazítsák gondolataidat, irányítsák lépteidet, és jó irányba tereljenek!

Ha nem boldogulsz a régies szöveggel, keress olyan fordítást, amelynek érthetőbb a nyelvezete! Ha valami igazán eltalál, húzd alá, jegyezd le a gondolataidat, aztán térj vissza ahhoz az igéhez, és olvasd el újra meg újra, amíg beleivódik lelkedbe, és átveszi a régi „bűzös” gondolatok helyét.

Lehet, hogy könnyen fog az eszünk, és gyorsan tanulunk, de még gyorsabban felejtünk, ezért hasznos, ha van néhány kis kártyád, amire felírod azokat az igéket, melyek segítenek a félelem elleni harcban (akár e könyv utolsó fejezetében található igéket is használhatod). Tedd a lapocskákat az éjjeliszekrényedre, ragaszd ki a fürdőszobai tükörre, tűzd ki a falra vagy mágnesezd a hűtőd ajtajára, vagy tedd bárhová, ahol folyton láthatod az igéket.

A félelmet nem lehet elűzni azzal, hogy ezt kívánod, meg kell birkóznod vele.

Ne panaszkodj többé amiatt, hogy hosszú az út otthonról a munkába, inkább töltsd ezt az időt azzal, hogy hitet építő, életet adó szavakat hallgatsz. Szerezz be egy hordozható lejátszót, amit magaddal vihetsz és hallgathatsz vezetés, edzés, kertészkedés vagy a házimunka végzése közben.

A Biblia azt mondja, hogy: „Isten megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket” (Róma 4:17). Ezt te is megteheted, ha a Szentírás szavaival erősíted magad! A Bibliában ugyanis Isten véleményét olvashatjuk, és ez az egyetlen vélemény, ami számít! A bibliai igék azért olyan hatékonyak a megerősítésre, mert arról beszélnek, mi történik életedben éppen most, nem a távoli jövőben. Pál azt mondja: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Filippi 4:13). Ez ám a biztatás! Dávid azt mondta: „Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram, azokat, akik hozzád folyamodnak” (Zsoltárok 9:11). Micsoda megerősítés!

Holnap még közelebbről megvizsgáljuk a szavak erejét, és megtudhatod, hogyan is kell a negatív belső hangokat a hit szavaira cserélni!