Ne félj! 6. nap

 

A bátorság titka


 

Amikor 1993-ban megírtam az első Mai Ige elmélkedéseket, és a United Christian Broadcasters kiadott belőle 3000 példányt Nagy-Britanniában, még halvány fogalmam sem volt arról, hogy tíz évvel később közel nyolcmillió példányban fogjuk megjelentetni évente. Csak éreztem a hívást arra, hogy megírjam. Ha megálltam volna, hogy eltöprengjek azon, mekkora kihívás attól kezdve minden napra valami újat írni, az év minden hónapjának minden napjára, akkor a félelem valószínűleg megállított volna. Ezért csak úgy elkezdtem, „nem tudva”, hogy hová vezet majd az út.

1955-ben Rosa Parksot, az amerikai polgárjogi mozgalom elindítóját letartóztatták, mert nem adta át a helyét a buszon egy fehér férfinak. Ezt az eseményt bojkottok és tüntetések követték, míg végül a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a faji megkülönböztetés alkotmányellenes. A Quiet Strength [Csendes erő] című műben Rosa így ír: „Amikor aznap leültem a buszon, fogalmam sem volt arról, hogy történelmet csinálok. Csak az járt az eszemben, hogy hazajussak. De eltökélt voltam. Miután annyi éven át voltam áldozata annak a bánásmódnak, melyben népem részesült, nem tűnt fontosnak mindaz, amivel szembe kellett néznem amiatt, hogy nem adtam át a helyet. Éreztem, hogy az Úr erőt ad ahhoz, hogy elviseljem. Éppen ideje volt már, hogy valaki kiálljon értünk – vagy az én esetemben: leüljön.”

Előfordul, hogy néha azon kapod magad, bárcsak te lennél azon bátrak egyike, akik „megragadják az életet a szarvánál fogva”? Ha igen, íme, egy hír számodra! Azok az emberek ugyanazt a félelmet élik át, amit te megtapasztalsz minden esetben, amikor valami új dologgal kell megbirkóznod! Az egyetlen különbség, hogy ők nem engedik, hogy a félelem megbénítsa őket! Egy sikeres cégvezető egyszer így fogalmazta ezt meg: „Nem emlékszem olyan esetre, amikor ne féltem volna, de az soha fel sem merült bennem, hogy hagyjam, hogy a félelem megállítson. Ahelyett, hogy a félelmet piros lámpának láttam volna, mely megállít, zöld jelzésnek tekintettem arra, hogy továbbhaladjak.”

Neked is ki kell fejlesztened ezt a hozzáállást!

Dávid azt mondja: „Ha félek is, benned bízom! Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!” (Zsoltárok 56:4–5). Amikor a szád kiszárad, a tenyered izzad, a térdeid remegnek, és úgy érzed, rögtön elájulsz, állj meg, és imádkozz így: „Uram, erősíts meg! Te mondtad nekem, hogy tegyem meg ezt, és a te segítségeddel meg is fogom tenni. Nem a félelem fogja uralni az életemet.” Aztán indulj!