Mai Ige

Egy európai állatkert megvásárolt egy nagy barnamedvét egy utazó cirkusztól. Ez a medve egész addigi életét egy alig négy méter hosszú ketrecbe zárva élte. Minden éber óráját azzal töltötte, hogy hatalmas fejét lassan ingatva bejárta ketrece szűkös terét: négy méter előre, négy méter vissza.

Az emberek, akik elmentek megnézni, kíváncsiak és kegyetlenek is voltak. Néhányan cigarettacsikkeket dobtak a ketrecbe, hogy megégetve talpát megállítsák menetelését. Valaki olyan húspogácsával etette meg, melybe üvegszilánkok voltak belesütve. A medve majdnem elvérzett. Amikor felépült, folytatta, amihez legjobban értett: menetelt fel alá – négy méter előre, négy méter vissza.

Egyszer azonban új nap virradt a nagy barnamedvére: átszállították egy gyönyörű állatkertbe. Itt a medvék nem ketrecekben éltek, hanem a szabadban, ahol több holdnyi területen sétálgathattak a selymes, zöld fűszőnyegen. Még fák is voltak, melyek alatt a lustább medvék szunyókálhattak, az energikusabbak pedig felmászhattak rájuk. Csillogó vizű tavacskákból ihattak vagy pancsolhattak bennük. A napi háromszori bőséges étkezés garantált volt. Sőt, ami a legjobb az egészben: más medvékkel is találkozhattak és játszhattak velük.

A vadaspark emberei egy szállítóautón bevitték a nagy vasketrecet a területükre, majd kinyitották a ketrec ajtaját. Mit gondolsz, mi történt? Semmi! A nyitott ajtóra és a szabad élet hívó szavára rá se hederítve a medve folytatta szokott járkálását: négy méter előre, négy méter vissza.

Hívogatták, de nem jött ki. Kínáltak neki szabadságot, ételt és a többi medve társaságát, de nem reagált. Végül egy botra tűzött, benzinnel átitatott, égő rongyot dugtak be a rácsok között, ezzel kényszerítve arra, hogy kijöjjön. A medve a füst szagától és a tűz látványától megrémülve kiugrott a ketrecből a fűre. Most már szabad volt? Nem! Az állatgondozók döbbenten nézték, ahogy elkezdte régi menetelését, pontosan betartva a fogságban megszokott távolságot: négy méter előre, négy méter vissza.

Abban a pillanatban kiderült, hogy nem a vasrácsok tartották fogva, hanem a beidegződései. Ezek a rácsok ugyanúgy lehettek volna szalmából is, mint acélból, nem számított. A börtön az elméjében volt!

Minden lehetséges módon próbáltak segíteni rajta, ám semmi sem használt. Végül kiengedték a nagy barnamedvét az egyetlen ajtón, ami még rendelkezésükre állt: végleg elaltatták.

A történet sokak érdeklődését felkeltette. Egy televízió műsorban szakértők csoportja vitatta meg, hogy mit lehetett volna még tenni. Az egyikük végül így szólt: „Elvihettük volna azt a medvét a végtelen alaszkai vadonba, ahol a folyók telis-tele vannak lazaccal és az erdők végtelenek, az sem lett volna valóságos számára. A medve egyetlen valóságot ismert: négy métert előre és négy métert vissza.”

Ez a könyv azoknak szól, akik a depresszió nevű 4x4-es ketrecben élnek! Továbbá azoknak, akik segíteni szeretnének rajtuk.

Vannak, akik a villanegyed aranyozott ketrecében élnek; mások a fizikai munkások szegényebb városrészének futószalag-ketreceiben. A léptek száma akkor is ugyanannyi: négy méter előre és négy méter vissza.

De van kiút! Jézus azt mondta, azért jött: „hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak” és „szabadon bocsássam a megkínzottakat.”

Erről szól ez a könyv!

„A búskomorság időnként mindannyiunkat markába szorít.
Az erősek nem mindig vannak erejük teljében, a bölcsek nem mindig állnak készen,
a bátrak nem mindig merészek és hősiesek, a vidám emberek sem mindig boldogok.
Igaz, hogy vannak emberek, akikre azt mondjuk, vasból vannak…
de bizony a rozsda őket is kimarja.”

(Charles Haddon Spurgeon)