Szabadulás a depresszióból 15. nap
Személyazonosság-lopás áldozata vagy? (1)

Az 1920-as években milliónyi mozirajongó csodált egy tűzvörös hajú és csinos arcú némafilmsztárt. A színésznő Clara Bow volt. F. Scott Fitzgerald azt mondta róla: „Ez a lány annyira igazi, mindannyiunk pulzusa felgyorsul tőle.” Ám míg az egész világ dicshimnuszokat zengett róla, a hódító mosoly és az élénk személyiség mögött egy depressziótól szenvedő, bizonytalan fiatal nő volt. Mások mondhatnak ugyan rólunk lelkes elismerő szavakat, de ha belül kétségekkel és önutálattal vagyunk tele, dicséretük üresen fog csengeni.
Jézus azt mondta: „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon” (János 10:10), de ennek a tolvajnak nem csak a vagyonodra fáj a foga, ő valami végtelenül értékesebbre vágyik: az identitásodra! Tudja, hogy önértékelésed önmagadról alkotott felfogásodon alapul.
Annyira leköt, hogy a hiányosságaidon rágódj, hogy nem értékeled az egyediségedet? Annyira irigyelsz másokat, hogy nem tudod értékelni, amit Isten neked adott? Pál azt mondja, hogy ne hasonlítgassuk magunkat másokhoz, mintha valaki jobb lenne vagy rosszabb másnál, hiszen mindannyian eredeti példányok vagyunk (ld. Galata 5:26). Sose mondj le arról, aki vagy, azért, hogy valaki mássá légy! Ha két ember teljesen egyforma, akkor az egyik közülük szükségtelen. Szedegesd össze másoktól, amit csak lehet, de ne próbáld lemásolni őket! Az előnytelen összehasonlítások burkoltan arra céloznak, hogy Isten hibát vétett, amikor teremtett. Ráadásul az ilyen összehasonlítások engedik, hogy más emberek irányítsák életedet. Ha arra vágysz, ami másoknak van, ahelyett, hogy fejlesztenéd saját képességeidet, azzal csak csalódásnak és depressziónak teszed ki magad.
Ha bizonytalanságérzettel és kisebbrendűségi érzéssel küszködsz, nem biztos, hogy az fogja meghozni a várt eredményt, ha hosszabban imádkozol, keményebben dolgozol, vagy megfogadod, hogy jobban fogod csinálni. Mintha egy rossz alapokra épült házat akarnál átalakítani: újravakolhatod, kitapétázhatod, de a padló és a mennyezet továbbra is süllyedni fog, míg végül az egész épület összedől. Az alapokkal kell foglalkozni – ezt pedig csak úgy lehet, ha tudod, hogy ki vagy Isten szemében. A Biblia azt mondja: „kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt” (Efezus 1:4). Ha egyszer megragadod és magadévá teszed ezt az igazságot, a Sátán többé nem fog tudni lekicsinyellni. Ha tudod, hogy Isten elfogad, értékesnek tart és szeret, ez bátorságot ad az ellenséggel szembeni kiállásra, és egyben megnyugvást is nyújt, hogy ne kelljen többé más emberek elismeréséért küzdened.
Ha úgy gondolod, az, hogy keresztyénné lettél, azt jelenti, hogy te választottad az Urat – gondold végig újra! Jézus azt mondta: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket” (János 15:16 NLT), és választását ő nem erényeidre alapozta. Azért választott ki, és azért adott képességeket, mert rajtad keresztül szeretné megvalósítani az ő céljait. Ez olyan információ, melyről a Sátán nem akarja, hogy valaha is tudomást szerezz, mert ez gyökeresen megváltoztatja életedet.
Mindannyian azt szeretnénk, ha értékelnének azért, akik vagyunk, és amikor ez nem történik meg, akkor „dolgokat” használunk arra, hogy betöltsük ezt az űrt. Beteljesedést keresünk mindenféle tevékenységekben, szerelmi viszonyokban, külső megjelenésünk megszállott ápolásában, ételekben vagy pénzben. Ahhoz, hogy ebből a rossz beidegződésből át tudjunk kapcsolni, három dolog kell:
a) Fel kell ismernünk, milyen dolgokhoz vagy emberekhez kötjük identitásunkat.
b) A régi gondolatmintákat újakra kell cserélnünk.
c) El kell fogadnunk, hogy biztonságunk és jelentőségünk Krisztussal való kapcsolatunkból adódik – semmi másból!
De vajon hogyan lát minket Ő? Mit mond a Biblia rólad és rólam? A holnapi üzenetből kiderül.
Rendeld meg a Szabadulás a depresszióból című kiadványunkat itt: maiige.hu/depresszio
Üzenet a Mai Ige csapatától:
Mit tennél, ha tudnád, hogy egyetlen döntésed megváltoztathatja egy ember életét?
Adód 1%-a remény, vigasztalás és újrakezdés lesz valaki számára.
Nem kell sok a változáshoz – csak egy felajánlás!
