Te is meggyógyulhatsz 2. nap

 

Az orvosi diagnózis (2)



 

A tegnapi üzenetben Bob Gass egy személyes élményéről kezdett mesélni nekünk. Azt kezdte tapasztalni, hogy időnként nem kap levegőt, és valami kellemetlen szorítást érez a mellkasában. Elment a betegbiztosítója kardiológusához, aki egy terheléses tesztet rendelt a futópadon, majd megnyugtatta, hogy minden rendben van. Beszámolóját így folytatja:

Bár egy szaktudásáról híres orvos azt mondta nekem, hogy a futópadon végzett terheléses teszt 95-97%-ban megbízható, én még mindig nem voltam nyugodt, márpedig én abban hiszek, hogy „…békességben vezetnek benneteket” (Ézsaiás 55:12). Pál azt írja: „Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben” (Kolossé 3:15). Azt a szót, amit itt uralkodással fordítanak, úgy is vissza lehetne adni: „Krisztus békessége legyen a döntőbíró”. Ahogy a mérkőzéseken a játékvezetőé a döntő szó, ő ítél meg valamit egyik, avagy másik csapat javára, így Isten békességének – vagy a békesség hiányának – kellene meghatároznia, hogy mit tegyünk, vagy mit ne tegyünk.

A belső hang újból arra késztetett: „Menj el Wilson doktorhoz, és kérd, hogy végezze el a szívkatéter vizsgálatot!” Végül megtettem! Elmagyaráztam neki, hogy apám negyvennégy évesen halt meg szívkoszorúér-trombózisban, anyám hetvennégy éves korában szívrohamban, és hogy a bátyámnak, Neilnek, aki csak két évvel idősebb nálam, angioplasztikára volt szüksége egy elzáródás miatt kilenc évvel ezelőtt. Dr. Wilson beleegyezett, hogy elvégzi a vizsgálatot a következő hétfő reggelen. Aznap délután bejött a kórházi szobámba, és egy fényképet mutatott az artériáimról. Komoly tekintettel rám nézve mondta: „Önt valóban Isten Lelke vezette. Örülök, hogy erősködött a kapott szakvélemények ellenére is. Az egyik fő artériájában 90%-os elzáródás gátolja a véráramot. Lehet, hogy problémamentesen megélhette volna a következő öt évet, de az is megtörténhetett volna, hogy öt napon belül szívinfarktusa lesz.”

A következő napon angioplasztikát végeztek rajtam. Ez egy egyszerű beavatkozás, melynek során egy kis ballont vezetnek be a szűkületbe, majd a ballont felfújják, és egy cső alakú fémhálót, úgynevezett sztentet helyeznek el, amely nyitva tartja az eret. Szerdán már otthon is voltam, és nagyon hálás voltam Istennek a vezetéséért. Tudtam, hogy az isteni közbeavatkozás csodáját éltem meg.

Hallgasd csak: „…a juhok követik, mert ismerik a hangját” (János 10:4). Tanulj meg figyelni Isten benned megszólaló hangjára – az életed múlhat rajta! Ez olyasmi, amit valóban tanulni kell.

Több mint negyven évet töltöttem a szolgálatban, de időnként még mindig előfordul, hogy azon tépelődöm: „Ez valóban Isten hangja, vagy csak én vagyok?” Lassacskán megértettem, hogy ezzel a kérdéssel mindig szembe kell néznem ezután is – csakúgy, ahogy neked. A jó hír azonban az, hogy minél közelebb kerülünk Istenhez, annál könnyebb felismernünk a hangját.

Hiszel abban, hogy ha imádkozol, Isten válaszol? Ha igen, akkor a választ többféle módon kaphatod:

1) a Szentírásból;

2) a körülmények által;

3) bölcs tanácsadók szájából;

4) Isten benned megszólaló hangja által.

Ezért olyan fontos időt szánni arra, hogy figyeljünk az Úr hangjára, felismerjük azt, és engedelmeskedjünk neki.

Ne maradj le a holnapi üzenetről sem! Szó lesz benne egy elképesztő történetről, amelynek Bob Gass személyesen volt a szemtanúja.

 

Ha nehéz időszakon mész keresztül, például betegséggel küzdesz, vagy van ilyen ismerősöd,
akkor rendeld meg a 60 nap bátorítás nehéz időkre című kiadványunkat itt: maiige.hu/60nap

Meríts mindennapi bátorítást Istentől, aki minden nehéz helyzeten átsegít!