Te is meggyógyulhatsz 22. nap
A gyógyulás módjai (1)

Isten sokféle módszert használ a gyógyításra. A leprás Naámán úgy tisztult meg, hogy hétszer megmerítkezett a Jordán vizében. A vérfolyásos asszony csak Jézus köntösének szélét érintette meg, és azonnal meggyógyult. Egy másik esetben Jézus sarat tett egy vak ember szemére, és így adta vissza látását. Isten nem sablonokkal dolgozik. Nem erőltethetsz rá semmilyen módszert!
Az isteni közbeavatkozás által meggyógyult emberek általában azok, akik nyitott szívvel közeledtek Istenhez: „Uram, Igéd azt mondja, hogy te meggyógyítasz engem. Kész vagyok bármit megtenni, amit parancsolsz. Nem érdekel, hogyan csinálod, vagy kit használsz, csak tedd meg!”
Nézzünk meg néhány módot, ami által Isten a gyógyulást elhozhatja:
- Hitből való imádság
A gyógyulás érdekében mozgósított hitet csak akkor használhatjuk, ha tudjuk, hogy Isten már megígérte a gyógyulást. A hitnek összhangban kell lennie Isten Igéjével, különben nem mész vele semmire.
Ha azt tanították neked, hogy a betegségben jobban „megdicsőítheted Istent”, mint a gyógyulás által, akkor gondban vagy. Ha a betegség dicsőíti Istent, akkor Jézus megfosztotta Istent ettől a dicsőségtől, amikor „meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek” (ApCsel 10:38). Utóda, a Szentlélek, aki azért küldetett, hogy folytassa, amit Jézus elkezdett, szintén megfosztotta Istent dicsőségétől, mikor meggyógyította a betegeket Jeruzsálem utcáin. Pál ugyanezt tette, amikor meggyógyította a betegeket Málta szigetén.
Istent az dicsőíti, ha megéljük hitünket, ha kitartunk, ha örvendezünk, ha nem veszítjük el bizalmunkat a betegség idején sem. De a betegség nem Istentől való. A Biblia azt mondja, hogy ő „meggyógyítja minden betegségedet” (Zsoltárok 103:3).
Figyeld csak: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidók 13:8). Ez azt jelenti, hogy most is az, aki volt; most is azt teszi, amit akkor tett; most is azt mondja, amit régen mondott. Neked viszont hinned kell Igéjében, mert „hit nélkül senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsidók 11:6 NIV).
- Az Ige megvallása
Egyszer Jézus azt mondta tanítványainak: „Higgyetek Istenben! Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik –, annak meg is adatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek.” (Márk 11:22–24).
A negatív megvallás mindig lecsökkenti a hitet arra a szintre, amit kimondasz. Amit megvallasz, az befolyásol. Ha negatív dolgokat vallasz meg, az bebörtönöz körülményeidbe. De a hittel teli megvallás felszabadít. Salamon azt mondta: „csapdába estél saját kijelentéseid miatt” (Példabeszédek 6:2). Ha kételkedsz Isten szavában, mert olyan gondolatoknak engedsz teret, amelyek ellentmondanak annak, amit ő mond, azzal kizárod életedből az ő erejét, és beengeded az ellenséget. Ne élj részekre szakadva! Hagyj fel azzal, hogy mást mondasz, mint amit olvasol! Szavaidnak, gondolataidnak és tetteidnek mind összhangban kell lenniük.
Továbbá sokkal jobban eluralkodik rajtunk a betegség, ha azokat a dolgokat valljuk meg, amiket érzékelünk. A hit világában nincs helye érzéseknek és látszatnak. A betegség megvallása olyan, mintha aláírnád, hogy átvetted a csomagot, amivel épp most csöngetett be a postás. A Sátánnál ott van az átvételi elismervény, ami mutatja, hogy elfogadtad a csomagot! A Biblia azt mondja, hogy egy talpalatnyi „helyet se adjatok az ördögnek” (Efezus 4:27).
„De az érzéseim folyton változnak, a környezetem véleménye könnyen befolyásol” – mondod.
Isten hatalmat adott arra, hogy „foglyul ejtsünk minden gondolatot” (ld. 2Korinthus 10:5). Vagy te uralod a gondolkodásodat, vagy az ural téged! Merülj bele a Szentírásba, szívd magadba, mint egy szivacs! Érts egyet Istennel! Ne mondj ki semmi olyat, amit ő nem jelent ki Igéjében!
Holnap megnézzük, milyen további módszereket használ Isten a gyógyításunkra. Tarts velünk!
akkor rendeld meg a 60 nap bátorítás nehéz időkre című kiadványunkat itt: maiige.hu/60nap
Meríts mindennapi bátorítást Istentől, aki minden nehéz helyzeten átsegít!
Üzenet a Mai Ige csapatától:
Sokan hordoznak magukban fájdalmat, kérdéseket és várakozást a gyógyulással kapcsolatban.
Te is vágysz arra, hogy jobban megértsd, mit mond Isten a gyógyulásról? Tarts velünk az Isten ma is gyógyít! – 3 nap a gyógyulásról című sorozatban, és erősödj meg hitben a teljes testi-lelki egészség felé vezető úton!
