Te is meggyógyulhatsz 24. nap

 

A gyógyulás módjai (3)



 

Nagy ereje van a böjtnek az életünkben! Bob Gass megosztja velünk személyes tapasztalatát ezzel kapcsolatban.

Amikor egy evangélizáció sorozaton prédikáltam a Fülöp-szigeteken, előrehívtam a betegeket. Körülbelül húszezer fős volt a hallgatóság, százak indultak meg előre. Olyan volt, mint az emberi szenvedés tengere, úgy éreztem, elborít. Rájuk tettem a kezem és imádkoztam, de nem történt semmi.

Tehetetlennek éreztem magam. Csüggedten tértem vissza kis hotelszobámba, térdre estem, és így imádkoztam: „Uram, soha többé nem akarok ilyen helyzetbe kerülni. Ha holnap nem cselekszel, nem akarok elmenni a gyülekezetbe, nem akarok prédikálni, és biztos, hogy nem akarom rátenni senkire a kezemet.”

Másnap egész nap böjtöltem és imádkoztam, teleszívtam elmémet Isten gyógyulásra vonatkozó ígéreteivel, és kértem, hogy töltsön be újra Lelkével – ő pedig kegyesen meglátogatott. Aznap este olyan hittel mentem a gyülekezetbe, amilyet soha azelőtt nem ismertem.

Megint százak indultak meg, amikor előrehívtam a betegeket imádságra. Az első nőnek, akire kezemet rátettem, strúmája volt, és döbbenten láttam, ahogy a nyakán lévő golyva összemegy. Egy másik ember, aki mankóval jött előre, eldobta a mankóit és vadul táncolni kezdett. A következő napon néhány ember keresett fel a szobámban, magukkal hoztak egy férfit, akiért előző este imádkoztam. Azt mondták: „Ez az ember vak volt, de most tisztán lát.”

Nem tudom, miért történnek ilyen könnyen gyógyulások azokban az országokban, ahol az emberek nagyon szegények. Talán azért, mert nekik Istenen kívül senkijük nincs, vagy azért, mert a hitük olyan egyszerű. Egy dolgot azonban biztosan tudok: aznap este Isten gyógyító erejének olyan megnyilvánulását láttam, amilyet soha azelőtt, sem azután. Akkor „csatlakoztam rá”, amikor úgy döntöttem, hogy böjtölni fogok, és lényem legmélyéből hívom Istent, aki azt mondta: „Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám” (Jeremiás 29:13).

  • Imakendők

Olvasd csak: „Isten pedig nem mindennapi csodákat tett Pál keze által; úgyhogy még a testén levő kendőket vagy kötényeket is elvitték a betegekhez, és a betegségek eltávoztak tőlük, a gonosz lelkek pedig kimentek belőlük” (ApCsel 19:11–12).

Tavaly az észak-írországi Belfastban egy rák miatt haldokló rendőr bátyja eljött a Metropolitan Tabernacle-ba, és egy „imakendőt” kért. Jim McConnell lelkész a vasárnap esti istentiszteleten imádkozott a szövetdarab fölött, és megkente olajjal; a férfi pedig elvitte a testvérének. A beteg nem volt hívő, ezért nem értette, hogy a kendő egész egyszerűen egy kapcsolódási pont, melyen átáradhat Isten gyógyító ereje a betegek felé. Zsebre vágta a kendőt, miközben ilyesmit gondolhatott: „Mi vesztenivalóm van?!” Egy héttel később, mindenki ámulatára, az onkológusa közölte, hogy a rák eltűnt!

Van még egy további – nagyon fontos – módja annak, ahogy Isten cselekszik az életünkben. Holnap erről lesz szó.

 

Ha nehéz időszakon mész keresztül, például betegséggel küzdesz, vagy van ilyen ismerősöd,
akkor rendeld meg a 60 nap bátorítás nehéz időkre című kiadványunkat itt: maiige.hu/60nap

Meríts mindennapi bátorítást Istentől, aki minden nehéz helyzeten átsegít!