Több, mint amiről valaha is álmodtál sorozat 10. nap


A nehézség ad egy történetet, amit érdemes elmesélni (1. rész)

Harmadik számú nem látható haszon:

A harmadik haszna annak, amikor sikeresen kiemelkedünk egy „mi ez az egész?” tapasztalatból, hogy lesz egy való életről szóló bizonyságunk, amit másokkal megoszthatunk. Az izraeliták, akik kiszabadultak az egyiptomi rabságból, folyamatosan beszéltek erről. Része lett nemzeti és szellemi identitásuknak.

Isten azt mondta az izraelitáknak, hogy segítsenek megértetni gyermekeikkel a kivonulás pillanatának jelentőségét. Az 5Mózes 6,20–22 ezt mondja: „Ha majd a jövőben megkérdezi a fiad, hogy miféle intelmek, rendelkezések és döntések ezek, amelyeket megparancsolt nektek Istenetek az ÚR…” – más szavakkal, amikor a gyerekek megkérdezik a tipikus gyerekek által feltett kérdéseket arról, hogy miért van ennyi szabály az életben, akkor ne csak a szabályokról beszélj! Ehelyett „így felelj fiadnak: A fáraó szolgái voltunk Egyiptomban, de kihozott bennünket az ÚR Egyiptomból erős kézzel. Az ÚR nagy és veszedelmes jeleket és csodákat vitt véghez… a szemünk láttára.”

Nagyon fontos, hogy a fiatal generáció tudja, hogy Istent szolgálni több annál, hogy mit kell tenni, és mit nem lehet tenni. Ez egy elképesztő történet! Arról szól, hogy Isten félelmetes ereje szellemileg szabaddá tesz minket, amikor segítségül hívjuk nevét. Irántunk tanúsított hűségéről szól azokban az időkben, amikor nem tudjuk, merre menjünk. Az élet problémái valóságosak, de Isten sokkal valóságosabb.

Rá kell jönnünk, hogy amit Isten tesz az életünkben, az nem csak rólunk szól. Olyan dolgokat tesz, amik át fognak áradni mások életébe is hűségéről szóló bizonyságunk által. Isten mindig azon dolgozik, hogy gyermekei számára áldások csatornáit építse. Emlékezz minden alkalommal erre, amikor egy nehéz kihívással állsz szemben! Eljön az a nap, amikor lelkesíteni tudsz majd valakit, aki éppen egy mély megpróbáltatáson megy keresztül, és reményt fogsz tudni adni neki.

 

Ezt a tartalmat Jim Cymbala, a Szegletkő Kiadói Alapítványnál megjelent Többre lettél teremtve c. könyvének felhasználásával készítettük.


Üzenet a Mai Ige csapatától:

Lehet, hogy valaki épp a te bátorító szavaidra vár. Nézd meg Craig Groeschel üzenetét, és fedezd fel, hogyan lehetsz mások életében Isten eszköze! 👉 Nézd meg most!