Több, mint amiről valaha is álmodtál sorozat 4. nap

A különleges feladatok az Úrtól érkeznek (2. rész)

Stratégiailag sokkal fontosabb szereped van, mint csak elfoglalni a gyülekezet egyik ülőhelyét és segíteni, hogy hiánytalan legyen az éves költségvetés. Isten tervezett egy feladatot pontosan neked – és ez része a bőséges életnek, ami után oly komolyan sóvárogsz. Ahogy odaszánod magadat Isten egyedi feladatára, többet és mélyebb szenvedéllyel fogsz imádkozni. Éhezni fogsz a Biblia mélyebb megértésére és arra, hogy ez hogyan alkalmazható a te életedre. Rendszeresen érezni fogod a Szent Szellem segítségét, mivel Isten mindig együtt munkálkodik azokkal, akik odaszánják magukat, hogy Érte dolgozzanak.

Sajnos azonban, ha lecsökkentjük az Istennel való kapcsolatunkat, és belefeledkezünk abba, hogy folyton azt kérjük: „áldj meg, áldj meg”, akkor csak frusztráltak leszünk. Ahogy egyre inkább próbáljuk elérni a boldogságot az életben, az egyre inkább el fog kerülni minket. Ahogy egyre jobban próbáljuk betölteni az ürességünket autókkal, ruhákkal, hajóutakkal, egyre nagyobb lesz a vákuum, hiszen ezek közül egyik sem tölti be a belső szellemi sóvárgásunkat. Isten azért teremtett minket, hogy igazi örömöt találjunk abban, hogy ismerjük és szolgáljuk Őt. Azért szabadított meg minket a régi önzőségünkből, hogy Isten szeretetét és kegyelmét közvetítsük másoknak, miközben dicsőséget hozunk Jézus Krisztus személyének.

A világ, amiben te és én élünk, a szemünk láttára hullik szét. Mi vagyunk Isten egyedüli képviselői a földgolyón, és egyszerűen nem fordíthatunk időt arra, hogy megválogassuk és kiválasszuk, kinek van szüksége segítségre. Mindenkinek szüksége van segítségre. Mindenkinek szüksége van Jézus Krisztus szeretetére és megbocsátására. Mindenkinek szüksége van arra, hogy megmeneküljön annak borzalmától, hogy egy örökkévalóságot Isten nélkül kelljen eltöltenie. Krisztus meghalt mindegyikért, és azt akarja, „hogy megtérjen” (2Pt 3,9).

Ez az, amiről a feladatunk szól.

Mi a te különleges feladatod?

Ha nem vagy biztos benne, hogy mi az Istentől kapott különleges feladatod, akkor menj hozzá imában, és kérdezd meg Őt. Folytasd, és imádkozz egészen addig, míg nem kapsz iránymutatást! Mondj le az akaratodról és az életedről az Úr javára! Ő nemcsak vezetni fog téged, de biztosítani fogja a bölcsességet és a forrásokat, amikre szükséged van.

Amíg a szemeinket Krisztuson tartjuk, Isten hűségesen folytatni fogja céljának beteljesítését.

Amint Isten vezet és felszerel minket, a legizgalmasabb és legteljesebb életet fogjuk megtapasztalni ezen a földön. Látni fogjuk, ahogy az imáink meghallgatásra találnak, emberek örökre megváltoznak, és egy új szellemi erő támad bennünk. Az ellenség minden formájában elűzetik, és az Isten által megígért jó föld a miénk lesz. Már ma elindulhatunk felé úgy, hogy sosem felejtjük el a tényt, hogy Isten sokkal többre teremtett minket.

 

Ezt a tartalmat Jim Cymbala, a Szegletkő Kiadói Alapítványnál megjelent „Többre lettél teremtve” c. könyvének felhasználásával készítettük.

Üzenet a Mai Ige csapatától minden kedves édesanyának:

Köszönjük, hogy mindig ott vagy! Amikor szükséges, csendben imádkozol, máskor erőt adsz egy bátorító szóval vagy öleléssel. Számtalan helyzetben a mennyei Atya kinyújtott védő karja, szerető, szelíd hangja vagy!
Isten áldása kísérje életed minden napját, drága Édesanya!