A
Kattintson IDE!

A Mai Ige története

A szerzőt, Bob Gass-t, aki Észak-Írországban született és nevelkedett, Neil fivérével és Ruth nővérével együtt komoly keresztyén nevelésben részesítette megözvegyült édesanyja. Bob még csak tizenhárom éves volt, amikor édesapja meghalt.

Bob inspirációja jórészt több, mint negyven éves keresztyén vezetői tapasztalatából, valamint az édesanyja által belenevelt bibliai alapelvekből és Isten szerinti értékrendből fakad. 1992-ben ragadott tollat, és kezdte el lejegyezni ezeket a sugallatokat. 1993-ban elkezdte küldözgetni a másolatokat barátainak és támogatóinak az Egyesült Államokban, ahol tizennyolc éves kora óta él.

Ezek az ihletett írások annyira népszerűnek bizonyultak, hogy Bobot egészen megdöbbentették a visszajelzések.

Minthogy Bobnak szívügye volt a keresztyén rádió az Egyesült Királyságban, felajánlotta Gareth Littler-nek (a UCB korábbi vezérigazgatójának) az általa írt elmélkedéseket, hogy azok révén bátorítsa a keresztyéneket a UCB rádió támogatására. Az ismert mondás szavaival élve: „a többi történelem”!

Így aztán egy bátor hitbeli lépéssel 1994. áprilisában útjára bocsátottuk ezt a Mai Ige (The Word For You Today) néven ismertté lett sikeres áhítatos könyvecskét, melyet kezdetben 3.500 példányban terjesztettünk az Egyesült Királyságon belüli támogatóink körében.

Mostanra már egymillió példányt olvasnak naponta, nem csupán a támogatóink, hanem kórházi betegek, rabok és otthonokban lakók szerte az Egyesült Királyságban és Írországban.

Nap, mint nap telefonhívások és levelek tanúsítják, milyen ösztönzőek ezek az egyszerű, mégis erőteljes napi olvasmányok, és emberek életét változtatják meg.

Ámulattal láttuk az évek során, hogy milyen sok ember jutott Krisztusban való hitre egyszerűen csak a Mai Ige olvasása által.

Bob a következőt mondja: „Ez az áhítat a motor berúgása hideg reggeleken, amikor nincs kedved olvasni a Bibliádat, vagy egy kicsit száraznak találod – ilyenkor egy jó kis ösztönző befecskendezésre van szükséged. Ezt kívánom nyújtani olvasóinknak – valami olyat, ami a gondolataikat Isten jóságára összpontosítja”.

Ezeket az áhítatokat olvasva reggelenként emberek tízezreinek az élete változott meg.

Magyar nyelvre egy baptista lelkipásztor, Nemes Nándor kezdte el fordítani Bob Gass elmélkedéseit, melyek nagy hatást tettek rá. Először saját gyülekezeteiben, majd egy keresztyén alapítvány, a SEER Romania segítségével országszerte is igyekezett minél többekhez eljuttatni ezeket az elmélkedéseket, melyekre egyre nagyobb igény mutatkozott. 2009 elejétől már több, mint 15000 példányban sikerült kézbe adni ezt az elmélkedés sorozatot, mely Magyarországon is egyre több életet változtat meg az Isten dicsőségére!

a mai ige története üzenet az írótól
Google Page Rank

Ezt a honlapot a kiadó a hűséges és nagylelkű támogatók adományaiból tartja fenn.
Copyright 2016. Ez az elmélkedés a UCB Europe engedélyével elérhető mindenki számára ezen a honlapon. Isten népének növekedését szolgálva a kiadó engedélyt ad gyülekezeteknek és keresztyén szervezeteknek arra, hogy az ezen a honlapon közzétett napi üzenetek közül évenként 52 elmélkedésből ingyenesen közöljenek le részleteket a kiadványaikban és egyéb módon. Minden kivonat után fel kell tüntetni a következőket:

"A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33."

Online adományozás szolgáltatója Kártyás adományozás szolgáltatója Elfogadott kártyák: Visa, Visa Electron, MasterCard

Mai Ige © 2016 | Impresszum | Alapítványi információk