Célra tarts! 20. nap
A kitartás jutalma
„A maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.”
(Galata 6:9)
John C. Norcross klinikai pszichológus rájött, mi különbözteti meg azokat, akik elérik a céljaikat, azoktól, akik nem: a realitásérzékük. Az emberek mindkét típusa ugyanannyi kudarcot él át a céljáért küzdve az első hónap alatt. A sikeresek azonban nem arra számítanak, hogy rögtön sikerül nekik minden; kudarcaik arra késztetik őket, hogy még nagyobb elszántsággal újból elkötelezzék magukat, és újból a céljaikra összpontosítsanak.
A sikeres emberekben van valami közös: szokásuk megtenni azt, amire a sikertelen emberek nem hajlandók. Mindannyian szeretnénk több pénzt, de nem mindannyian szeretnénk több munkát. Mindannyian szeretnénk karcsúak és csinosak lenni, de nem mindannyian vagyunk hajlandóak egészségesen táplálkozni és naponta edzeni.
A siker alapja az elkötelezettség és a következetesség. Elkötelezettség nélkül sosem fogjuk elkezdeni, következetesség nélkül pedig nem fogjuk végigcsinálni.
Tartsd szem előtt:
1) Azért érsz el sikereket, mert eltökélt vagy, és nem azért, mert megillet. Pál így emlékszik vissza küzdelmeire: „Elkezdtem, és be is fogom fejezni. Sokkal keményebben dolgoztam, sokkal többször voltam börtönbe vetve, sokkal többször megvertek, semhogy számon tarthatnám, a halál küszöbén is voltam… és még a felét sem említettem” (2Korinthus 11:23–28 TM). Azaz hajthatatlan volt!
2) Az élet nem egyetlen nagy verseny, hanem sok egymást követő kisebb futam. Minden feladatnak megvan a maga kihívása, és minden napnak a maga versenyszáma. A következő reggelen is fel kell kelned az ágyból, és megint futnod kell, de sohasem pont ugyanolyan a verseny. Ahhoz, hogy sikeres légy, kitartóan tovább kell küzdened.
Kolumbusz hihetetlen nehézségekkel nézett szembe, miközben nyugat felé hajózott az Ázsiába vezető utat keresve. Viharok tépázták, éhínség, nélkülözés és mérhetetlen csüggedés gyötörte. Nem sok híja volt, hogy három hajójának a legénysége fellázadjon. De útinaplójában újra és újra ugyanaz olvasható: „Ma továbbhajóztunk”. És állhatatossága kifizetődött. Nem talált gyors útvonalat a fűszerekben gazdag Indiához – helyette új földrészt fedezett fel! A siker kulcsa az Ige szerint ez: „állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát” mindennap (Zsidók 12:1)! Légy hát te is kitartó mindabban, amit Isten rád bízott!
Mélybenéző
- Melyik az a terület, melyre azt kell ma mondanod: „Továbbhajózok”? Kiért vagy miért vagy hajlandó továbbmenni?
Imádság
Uram, elkötelezem magam a tőled kapott látás felé. Kérlek, munkálj bennem kitartó jellemet, hogy ne adjam fel! Segíts naponta következetesen megtenni azokat a lépéseket, amelyek közelebb visznek a célhoz, akármilyen messze legyen is még! Köszönöm, hogy amikor csak azért is továbbmegyek, te betöltesz engem örömöddel. Hiszem, hogy veled végül célba fogok érni. Ámen.
Rendeld meg a Célra tarts! című kiadványunkat itt: maiige.hu/eljcellal
Üzenet a Mai Ige csapatától:
Ha ez a párperces üzenet adott neked valamit, képzeld el, mit jelentene naponta kézbe venni a kiadványt.
A nyomtatott Mai Ige ott lehet az asztalodon, a táskádban, vagy valaki más kezében, akinek most nagyobb szüksége van rá, mint neked.
👉 Rendeld meg most, és vigyél belőle másoknak is!
