Győzelem az üzleti életben 11. nap

 

Erő és stratégia az élethez

„Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.”
(Ézsaiás 40:29)

 

Amikor egyre hevesebb a harc, és nem látni a végét, az ember kimerül. Te is így vagy ma ezzel? Nem működnek azok a dolgok, amelyek régen olyan simán mentek? Mindent megtettél, amit lehetett, de semmi sem segített? Mi a megoldás? Tölts több időt Istennel imádságban, és figyelj arra, mit mond igéjében! Ha belül nem adod fel, kívül is biztos lesz a győzelem. Töltekezz fel erővel Isten erejéből merítve, összpontosítsd hitedet a győzelemre, és emlékezz vissza, hogyan teljesítette Isten már korábban is ígéreteit!

Ha úgy érzed, hogy elborítanak a gondok házasságodban, munkádban, egészséged vonatkozásában vagy pénzügyeidben, támaszkodj e két bibliai ígéretre:

„Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el” (Ézsaiás 40:29–31).

„Rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat; aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít.” (2Korinthus 1:8–10)

Ahelyett, hogy megpróbálnál elmenekülni az adott helyzetből, keresd Istent, és ő megadja az erőt és a megfelelő stratégiát ahhoz, hogy megerősödve kerülhess ki belőle!

 

Imádkozz így:

Atyám! Eléd hozom és leteszem lábad elé minden terhemet. Tudom, hogy nem tudok mindent egyedül elvégezni. Megvallom, hogy minden ígéreted élet és igazság, és hálát adok azért, hogy te vagy minden, amire szükségem lehet. Kérlek, adj erőt, hogy az életem minden területén meg tudjak birkózni a nehézségekkel, hogy azután gyöngeségemben is megdicsőülhess! Ámen!

 

Ha szívesen olvasnál bibliai alapelvekről a pénzügyekkel kapcsolatban vagy fejlődnél ezen a területen rendeld meg a Gazdálkodj okosan! című kiadványunkat itt: maiige.hu/okosan

 

 


Üzenet a Mai Ige csapatától:

✍️ FIGYELEM! Író kerestetik!

Nem baj, ha nincs írógéped vagy nincsenek tintafoltok az asztalodon.
Elég, ha van benned egy üzenet, amit érdemes továbbadni.

 
A Mai Ige írói pályázatára olyan írásokat várunk, amelyek bátorítanak, hitet erősítenek, és közelebb segítenek Istenhez.

Lehet, hogy most jött el az idő, hogy ne csak olvasd az üzeneteket, hanem írj is egyet.

ÉRDEKEL AZ ÍRÓI PÁLYÁZAT