Amikor meghalunk (1)
május 27. szombat

„Ha meghal a férfiú, életre kelhet-e?” (Jób 14:14)

Az első keresztyén térítők Kr. u. 616 körül érkeztek az angliai Northumbriába, Edwin király udvarába. Nagy csarnokában, melyet számos fáklya fénye világított meg, bemutatták az evangéliumot. A király meghallgatta őket, majd kikérte tanácsosai véleményét. Az egyik nemes azt mondta: „Az élet olyan, mint egy lakomacsarnok. Belül fény van… tűz… meleg és lakomázás, de kívül hideg van és sötét. Egy veréb berepül egy ablakon a csarnok egyik végén, és kirepül a másik végében lévő ablakon. Ilyen az élet. A születésünkkor kiemelkedünk az ismeretlenből, egy rövid ideig itt vagyunk… elegendő kényelemben és boldogságban, de aztán kirepülünk a hidegbe… a sötét és ismeretlen jövőbe. Ez az új vallás… talán megvilágosítaná nekünk ezt a sötétséget?”

Mi, akik hiszünk a feltámadásban, igennel válaszolhatunk. Egy kimaradó szívdobbanás, egy rosszindulatú sejt vagy egy tragikus baleset véget vethet az általunk ismert életnek – de ez még nem a vég! Ha ezt nem hiszed, akkor csupán ennyi marad számodra: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje” (1Korinthus 15:17–20). A hívő számára a földi élet vége egy dicsőséges élet kezdete Krisztussal a mennyben!

Ha szeretnéd, hogy továbbra is elérhető legyen a Mai Ige Magyarországon és még sokakhoz eljuthasson általa Isten életre szóló üzenete, kérjük támogasd a Mai Ige kiadványt és misszióját! A támogatás módjáról ide kattintva kaphatsz információt. Nagyon köszönünk minden adományt!

Ha megérintett a fenti elmélkedés és változást hozott az életedbe, kérjük írd meg számunkra! Visszajelzésed ide kattintva tudod leírni és továbbítani számunkra!

Szeretnéd naponta olvasni a Mai Igét? Ha még nem rendelted meg a Mai Ige negyedévre szóló kiadványát, ide kattintva megteheted!

Copyright 2023. Ez az elmélkedés a UCB Europe engedélyével elérhető mindenki számára ezen a honlapon. Isten népének növekedését szolgálva a kiadó engedélyt ad gyülekezeteknek és keresztyén szervezeteknek arra, hogy az ezen a honlapon közzétett napi üzenetek közül évenként 52 elmélkedésből ingyenesen közöljenek le részleteket a kiadványaikban és egyéb módon. Minden kivonat után fel kell tüntetni a következőket:

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

A szentírási idézeteket a revideált új fordításból (Magyar Bibliatársulat – Kálvin Kiadó, 2014.) közöltük. Az ettől eltérő magyar fordítások jelölése: Károli (1908-ban revideált Károli-fordítás – Kálvin Kiadó); ÚF (új fordítású Biblia, Magyar Bibliatársulat – Kálvin Kiadó, 1990.); katolikus (Szent István Társulat, 1973.); EFO (Egyszerű Fordítású Biblia – Bible League International, 2012.). Ha a magyar fordítás szóhasználata nagyban eltér a szerző által választottól, akkor az adott angol bibliafordítás szó szerinti magyar fordítását adjuk, az angol fordítás rövidítését zárójelben közölve.

Az angol bibliafordítások rövidítései: AMP – Amplified Bible; CEV – Contemporary English Version; GWT – God’s Word Translation; KJV – King James Version; NAS – New American Standard; NCV – New Century Version; NEB – New English Bible; NIV – New International Version; NKJV – New King James Version; NLT – New Living Translation; NRS – New Revised Standard Version; PHPS – Phillips New Testament in Modern English; TEV – Today’s English Version; TLB – The Living Bible; TM – The Message.