Ha adakozóvá akarsz válni, folyóként gondolj magadra, ne pedig víztározóként! A víztározók egyre csak fogadják a vizet, amíg meg nem telnek. A folyók ezzel szemben folynak: minden beléjük áramló vizet továbbadnak.
Figyeld meg, mit mondott Jézus az adakozásról: „Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek” (38. v.). Amikor anélkül adsz az idődből, a szakértelmedből és a forrásaidból, hogy bármit is várnál cserébe, azt gyakorlod, amit Jézus hirdetett.
És van itt egy érdekes igazság: minél többet törődsz mások szükségleteivel, annál több lesz betöltve a tieid közül. Ezzel szemben, ha csak halmozod a javakat ahelyett, hogy adnál, a saját, magányos univerzumod középpontjába kerülsz. Ettől nem nő, hanem csökken az elégedettséged. Ezzel pedig az embereket és az áldásokat is eltaszítod magadtól.
Isten jóságának felidézése hálát szül (ld. Zsoltárok 103:1–5), a hála pedig adakozást. A hálátlan emberek nem adakozók. Ritkán gondolnak másokra, folyton csak maguk körül forognak. Egyre csak azt várják, hogy őket támogassák, nekik adjanak és feléjük szolgáljanak, és értetlenül szemlélik, ha valaki nem felel meg ennek az elvárásnak. Önzésükből eredően nem vetnek, hálátlanságuk miatt pedig folyton csak aratni akarnak.
Hogy mivel tudod kifejezni a háládat? Azzal, ha veszel egy részt mindabból az áldásból, amelyet kiárasztott az életedre Isten, és elárasztod vele mások életét. Más szóval: légy adakozó!
