A zsoltáros ezt írta: „...vigadozva járuljatok színe elé… Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!” (2–4. v.) Ha egy királlyal készülsz találkozni, be kell tartanod bizonyos protokollt. Dávid elmondja nekünk, hogyan illik a királyok Királya elé járulni: „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel!” Hadd kérdezzek valamit: te így teszel a gyülekezetben vagy pedig kívülállóként hallgatod, ahogy a zenészek, a dicsőítőcsapat vagy a kórus énekel?
Arra lettünk elhívva, hogy „menjünk be” a dicsőítésbe! Az imádat nem olyasvalami, amit pusztán hallgatsz a füleddel, hanem amit kimondasz az ajkaddal és a szíveddel. Ha elmulasztod ezt, nem jön létre a kapcsolódás Istennel. Neked személyesen kell imádnod őt! És függetlenül attól, hogy mennyire van hozzá tehetséged vagy adottságod, senki más nem teheti meg helyetted.
„De néha nincs kedvem Istent dicsérni” – mondod talán. A Bibliában ez áll: „Vigyük Isten elé a hálaadás áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét” (Zsidók 13:15). Isten áldozatos dicsőítést akar. Mit jelent ez? Hogy akkor is dicséred őt, amikor nincs kedved hozzá. Hogy akkor is dicséred őt, amikor nehéz időszakon mész keresztül. Hogy akkor is dicséred őt, amikor emberileg nézve egyetlen dolog sem jut eszedbe, ami okot adna erre.
Istennél az a dicsőítés ér valamit, aminek ára van. „Áldom az Urat mindenkor, állandóan őt dicséri szám.” (Zsoltárok 34:2)
