„Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk.” (2Korinthus 5:1)
Amikor meghalunk, egyszerűen elhagyjuk az élet egy csekélyebb formáját, és belépünk egy nagyszerűbbe. Gondolj csak a termodinamika első törvényére: sem az energia (a lelkedben és a szellemedben), sem az anyag (a testedben) nem pusztítható el. Átalakíthatók más formákká, de nem lehet megsemmisíteni őket. Burris Jenkins ezt így fogalmazta meg: „A tudósok szerint a teremtett világ egyetlen atomja sem szűnhet meg létezni; csupán a formája változik. Nem tudunk elégetni semmit; csupán szilárdról gáz halmazállapotúra változtatjuk. Semmilyen energia vagy erő sem pusztul el soha; csak az egyik formából a másikra változik.” Ha egy személy megszűnne létezni, akkor ő lenne az egyetlen dolog a világon, amivel ez történne.
Nos, mi történik, amikor meghalunk? A Biblia azt mondja: „Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat, ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek. Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. Isten pedig, aki minket erre felkészített, a Lélek zálogát adta nekünk” (2Korinthus 5:1–5). Isten Lelke ízelítőt ad nekünk abból, ami előttünk áll. Kóstolót ad a mennyországból, hogy soha ne elégedjünk meg kevesebbel. Gondolj bele így: az utolsó földi napod lesz a valaha volt legjobb napod! Hát nem csodálatos?!
