Szülőként vágytál-e valaha arra, hogy kapj még egy esélyt, és újrakezdhesd a gyermeknevelést? Talán úgy gondolod, hogy a mostani fejeddel jobban csinálnád. Szülőnek lenni egyszerre boldogító és bűntudatkeltő vállalkozás. Boldogító, mivel örömünket leljük szeretett gyermekeinkben, és bűntudatkeltő, mivel magunkat hibáztatjuk a hiányosságaikért és a kudarcaikért. „Vajon hol rontottam el?” – tépelődünk.
Tökéletes szülő nincs, és általános recept sincs, hiszen minden gyermek egyedinek születik. Egyesek szerint gyermekeink tiszta lappal jönnek a világra, és arra várnak, hogy mi „írjuk fel rájuk” az életre vonatkozó utasításokat, de ez nem így van! A csecsemők miniatűr emberek, akik „bűnben születtek és vétekben fogantak”. Azért adattak nekünk, hogy igyekezzünk megtalálni a lelki, erkölcsi, társas és intellektuális formálásuk módját. Hétéves korukra már mintegy 75%-át megtanulják mindannak, amit valaha tudni fognak. Ugyanakkor, noha nincs egyetemes recept a sikerre, vannak Isten adta alapelvek, amelyek igenis működnek, légy bár szülő, nagyszülő vagy bárki, aki gyermekekkel foglalkozik.
„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon.” Figyelj meg itt néhány kulcsszót: „nevelni” avagy tanítani az információk következetes, érthető közlését jelenti. A kisgyermekek képek segítségével tanulnak könnyebben, míg az idősebbekkel mai nyelven kell beszélni. Ha „nem fogják fel” a tanítást, valószínűleg mi nem tanítottunk elég jól! A „gyermek” olyasvalaki, aki már elég idős ahhoz, hogy megértsen valamit, a „neki megfelelő mód” pedig azt sugallja, hogy ismerned kell a személyiségét és képességeit, és ezekhez kell igazítanod a tanításodat. Ha az egyéni tulajdonságainak megfelelően tárod elé Isten alapelveit, nagyobb valószínűséggel fogja magáévá tenni és követni azokat.
