Jézus gyengédsége
„A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki.”
(Ézsaiás 42:3)
Szeretek Jézusról beszélni, és egyre inkább azt veszem észre magamon, hogy olyanok közösségére vágyom, akik szintén szeretnek róla beszélni. Egyre növekvő éhség ez bennem, szinte szenvedély! Ma egy újabb csodálatos dolgot láttam meg róla. Ézsaiás azt mondja: „A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki.”
El tudsz képzelni értéktelenebbet egy repedt nádszálnál, amit megtapostak az emberek? (Talán épp te is ilyennek érzed magad ma.) Jézus nem fog elmenni mellette, és nem fog átmenni rajta. Megáll, és óvatosan megerősíti azt a sérült helyeken, majd kiegyenesíti, hogy újra növekedhessen.
El tudsz képzelni haszontalanabbat, mint egy füstölgő mécses, amely valaha fényesen világított, de most csak füstölög és még büdös is? De figyeld, mit tesz Jézus: óvatosan friss olajat önt az üres lámpásba, majd addig fújdogálja a kanócot, míg újra lángra nem lobban. Nem tudom, mi a helyzet veled, de én voltam olyan, mint az a megrepedt nádszál és az a füstölgő mécses; s amikor nem hogy elindulni, de még csak a kezemet nyújtani sem tudtam felé, ő lehajolt értem és felemelt a reménytelenség és kétségbeesés posványából. Megerősített a sérült helyeken, a füstölgő mécsest kitisztította, és felszította benne a szerelem lángját! Érted is megtette, nem igaz? Szánj rá ma pár percet, és mondd el neki, mennyire szereted!
