Két lépés között élni

A legtöbben „célállomás-betegségben” szenvedünk. Ez a beépített veszély ott rejlik minden célkitűzésben: azt hisszük, csak akkor leszünk boldogok, ha elérjük az adott célt. Azt mondjuk magunknak: „Ha majd lediplomázom… ha megházasodom… ha gyermekeim lesznek… ha majd lesz saját otthonom…” és így tovább, egyre csak halogatjuk életünket.

Egy egyetemi professzor elmondja, hogy meghívták, mondjon beszédet egy katonai bázison. A repülőtéren egy Ralph nevű katonával kellett találkoznia. Miután bemutatkoztak egymásnak, elindultak a csomagokért. Ahogy elhaladtak a várakozó emberek mellett, Ralph folyton eltűnt egy-egy pillanatra, egyszer, hogy segítsen egy idősebb hölgynek, aki elejtette bőröndjét úgy, hogy az kinyílt; egyszer, hogy felemeljen két kisgyermeket, hogy azok láthassák a Mikulást; aztán ismét, hogy útba igazítson valakit, aki eltévedt. Minden alkalommal széles mosollyal az arcán tért vissza. „Hol tanult meg így élni?” – kérdezte tőle a professzor. „Ó – mondta Ralph –, a háborúban, azt hiszem.” Aztán elmondta a professzornak, hogy amikor utoljára bevetésen volt, az volt a feladata, hogy aknákat derítsen fel, és látta, ahogy a barátai felrobbannak, egyik a másik után. „Akkor tanultam meg két lépés között élni” – mondta. Sohasem tudhattam, hogy a következő lépésem nem az utolsó lesz-e, ezért megtanultam, hogy mindent, amit csak tudok, hozzak ki abból a pillanatból, amíg felemelem a lábam, majd újra leteszem. Minden lépés, amit megtettem, egy egész új világ volt, és azt hiszem, azóta mindig így élek.”

Ralph-nak igaza volt! Ha túlságosan a célra összpontosítasz, elmulasztod azt, ami útközben történik. Kihagyod a ma örömét. Sőt, ha úgy véled, hogy „majd egyszer” eljön a legszebb napod, akkor nem adsz bele eleget a mába, nem használod ki eléggé.

Jézusnak céltudatos szíve volt. Egyetlen mondatban össze tudta foglalni életét: „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lukács 19:10). Annyira a céljára összpontosított, hogy tudta, mikor kell azt mondania: „Nem jött még el az én órám” (János 2:4), és mikor azt: „Elvégeztetett!” (János 19:30). Céltudatossága mégsem tette ellenszenvessé. A gyermekek rajongtak érte. Egész napját betegek tömegei között töltötte, mégsem kopott ki belőle az együttérzés. Észrevette a mezei virágok szépségét, örömet talált az imádságban, és lehetőséget látott a problémákban. Téged pedig arra hív, hogy lépj a nyomdokaiba.

 

Imádság

Uram, adj nekem céltudatos szívet, bölcsességet a tervezésben, és kitartást, hogy célba érjek! De kérlek, segíts, hogy ne veszítsem szem elől azt, ami útközben történik és tudjak jelen lenni! Hogy észrevegyem a vadvirágokat a réten és a madarakat az égen, amelyek gondviselésedre emlékeztetnek. Hogy átvegyem azokat a jó ajándékokat, amelyeket nekem készítettél a mindennapokban, és megéljem azokat a jó cselekedeteket, melyeket nekem szántál. Taníts meg két lépés között élni, örülni a mának, és megragadni a lehetőségeket, amelyeket egy-egy új reggel hoz magával! Követlek Jézus, egészen a célig: lépésenként és két lépés között is. Ámen.