Amikor a szeretteinkről van szó… – A túlféltő szeretet
Megnyugodni akkor a legnehezebb, amikor a szeretteinkről van szó.
Úgy érzed, tehetetlen vagy. Akit szeretsz, megbetegedett, és nem tudod, javulni fog-e az állapota. Várnod kell. A fiad külföldről utazik haza, de késik a gépe, és nincs hír a légitársaságtól. Várnod kell.
Nézed a híreket, autóbalesetekről, repülőszerencsétlenségről hallasz, gyermekrablásról tudósítanak, iskolában elterjedt drogokra figyelmeztetnek, halálos járványról adnak ki közleményt, háborúk hírei szólnak – te a szeretteidre gondolsz, és már-már kétségbeesel. A gondolataid szélsebesen festik le lőtted a legrémisztőbb, legtragikusabb forgatókönyveket. Ismerősen hangzik?
Mindez egyeseknek túlzásnak tűnhet, míg másoknak naponkénti valóság. Különösen hajlamosak vagyunk így reagálni, ha már van mögöttünk pár megrázó élmény, múltbéli trauma, amit talán még máig sem dolgoztunk fel teljesen. „Ha a múltban megtörtént a baj, újra megtörténhet” – üzenik a sebeink. Ha veszítettél már el valakit, aki közel állt hozzád, baleset történt vagy súlyos betegség ütötte fel a fejét a családban, akkor jól ismered a „túlféltés” fogalmát.
Védeni, óvni akarjuk azokat, akiket szeretünk. Ez természetes. Vannak azonban olyan helyzetek, amelyek kívül esnek a hatáskörünkön – ekkor borít el minket a tehetetlenség érzése. A szeretet és a tehetetlenség az egyik legőrjítőbb kombináció, mégsem kell, hogy felőröljön. Hiszen ismered azt, Aki sohasem tehetetlen! Élő összeköttetésben vagy a világmindenség hatalmas Istenével. Él a vonal. Mire vársz? Aggódás helyett imádkozz!
„Imádkozom én – mondod –, de az aggodalom, a szorongás, a félelem mégsem távozik!” Ez esetben a kérdés az: hogyan szoktál imádkozni? Van az imáidban hit, remény és szeretet? Pál írja: „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet” (1Korinthus 13:13). Habár a szeretet a legnagyobb, mégsem jár egyedül. Ragassz a szereteted mellé hitet és reményt is! Akkor szeretsz „jól”, ha a szereteted „mindig hisz, mindig remél” (1Korinthus 13:7 EFO).
Kétségbeesett fohászok helyett imádkozz így: „Uram, köszönöm, hogy megóvod a férjemet/feleségemet/gyermekeimet/szüleimet/barátaimat… Hiszem, hogy nem történt semmi baj. Reménységgel várom, hogy hírt kapjak felőlük. Köszönöm, hogy Te ott vagy velük most is.”
Isten legalább annyira szereti a szeretteidet, mint te. Sőt, sokkal jobban. Rá mered bízni őket? Elhiszed, hogy vigyázni fog rájuk akkor is, amikor te nem vagy ott? Elhiszed, hogy Ő mindig velük van, ahogyan veled is?
- Higgy Isten gondviselésében! Hidd el, hogy szeretteid Isten tenyerén nyugszanak!
- Reméld a legjobbat velük kapcsolatban! A legrosszabb forgatókönyvek helyett ezentúl a legjobbat képzeld el!
- Szeress hittel és reménnyel karöltve! Imáid így békességet hoznak majd számodra, és utat engednek Istennek, hogy cselekedjen azok életében is, akik fontosak neked.
