AZ ELÜLTETETTEK FOGNAK VIRÁGOZNI (2. rész)
A zsoltáros Dávid a Szentlélek ihletésére szoros kapcsolatot látott a sértődés, Isten törvénye és a szellemi növekedés között. Ezt írta: „Boldog ember az, aki… az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal” (Zsoltárok 1:1–2).
„A te törvényed kedvelőinek nagy békességök van, és nincs bántódásuk.” (Zsoltárok 119:165 Károli; King James Verzió alapján: nem sértődnek meg semmitől)
Az első zsoltár 3. verse végül leírja az ilyen ember sorsát: „Olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lesz.”
Más szavakkal: az, aki úgy dönt, hogy gyönyörködik Isten Igéjében a viszontagságok között, elkerüli a sértődést. Ez az ember olyan lesz, mint a fa, amelynek a gyökerei a mélyben kutatnak, ahol erőt és táplálékot kap. Isten kútjából merít. Ettől lesz érett annyira, hogy a viszontagságok most már a gyümölcstermés elősegítői lesznek a számára.
Ebből jobban megértjük Jézus magyarázatát a magvető példázatáról: „És hasonlóképen a köves helyre vetettek azok, a kik mihelyst hallják az ígét, mindjárt örömmel fogadják, De nincsen ő bennük gyökere, hanem ideig valók; azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az íge miatt, azonnal megbotránkoznak [elbotlanak, megsértődnek]” (Márk 4:16–17 Károli).
Ha elhagyod azt a helyet, amelyet Isten kiválasztott neked, akkor a gyökérrendszered korcsosulni kezd. Legközelebb már könnyebb lesz elfutnod a viszontagságok elől, mert igyekeztél, hogy ne verj mélyen gyökeret. Végül odáig jutsz, hogy nagyon kevés vagy semmi erőd nem lesz a nehézségek elviselésére.
Isten nem arra teremtett minket, hogy elkülönülve és függetlenül éljünk. Ő örömét leli abban, amikor a gyermekei törődnek egymással és gondoskodnak a másikról. És csalódott akkor, amikor duzzogunk, sajnáljuk magunkat, és mindenki mást okolunk a boldogtalanságunk miatt. Ő azt akarja, hogy a család tevékeny tagjai legyünk. Egy különc csak a saját vágyaival törődik, nem Isten akaratával. Nem fogad el tanácsot, és kiteszi magát a tévelygésnek.
Nem azokról az időszakokról beszélek, amelyekben Isten félrehív embereket, hogy felkészítse és felfrissítse őket. Azokról szólok, akik börtönbe zárták magukat. Gyülekezetről gyülekezetre járnak, kapcsolatról kapcsolatra, és elszigetelik magukat a saját világukban. „Csak ők és Isten”, mindenki más pedig ellenük. Azt hiszik, hogy mindenki, aki nem ért egyet velük, téved és ellenük van. Az elkülönüléssel védik meg magukat, és abban a környezetben érzik biztonságban magukat, amit ők alakítottak ki és ők irányítanak. Már nem néznek szembe a saját jellemhibáikkal és taníthatatlanokká válnak.
Ám a jellem akkor fejlődik, ha feldolgozzuk a másokkal való ellentéteket. Ha elkerüljük azokat, akkor csak kezdődik elölről a sértődés körforgása.
