Türelem! Türelem!

Mi lett volna, ha Eric Martin feladja hat, vagy éppen tizenegy hónap után, és azt mondja, hogy ez az egész nem működik?

Figyelj jól: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt szorgalmasan keresik” (Zsidók 11:6 KJV). Mit jelent szorgalmasan tenni valamit? Azt, hogy buzgón, kitartóan és nagy gonddal tesszük. Téged ez jellemez?

Sokat hallunk az ígéretekről, de nem túl sokat a folyamatról. Pedig a folyamat az, ami közben elcsüggedünk és feladjuk. Azért, mert keresztyénségünk afféle napfényes, jó időkre való, utolsó pillanatban beeső, instant megoldásokat elváró, mikróban felmelegíthető vallásossággá redukálódott!

Bármiféle vállalkozás sikere azon múlik, hogy kitartunk akkor is, amikor mások feladják. Azonnali jutalomra vágyunk, és amikor nem kapjuk meg, otthagyjuk az állásunkat, a gyülekezetünket, sőt, akár a családunkat is. Van egy folyamat, amelyen végig kell menned, és ehhez kitartás és szorgalom kell! Nincsenek rövidebb utak. Meg kell fizetned a teljes árat – akciók és leértékelések nincsenek! A győzelemhez tartozó árcédulán ez áll: kitartás.

Figyeld csak: „Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszú tűrésre” (Kolossé 1:11). Tarts ki! Amit Isten számodra tartogat, az megér bármekkora árat, amit meg kell fizetned érte!

Azok a legnehezebb idők, amikor minden, amit Istenről tudsz, még mindig nem elég, nem segít, hogy elérd a kívánt eredményt! Ezek azok az idők, amikor Isten hallgatásáról tanulsz. Amikor Isten nem szól, akkor a némaságával tanít. Ilyenkor lehetőséget ad a növekedésünkre azzal, hogy rá vagyunk kényszerítve arra, hogy gondolkozzunk, tanuljunk, higgyünk és következtetéseket vonjunk le, miközben ő csendes mosollyal figyel minket. A hit hallásból van. A türelem a hallgatásból.

A türelmet Isten akkor adja, amikor úgy tűnik, a dolgok nem változnak. Ez az ő nyugtatója az aggódó szívre. Ez az a balzsam, amit fájó izmainkba dörzsöl, amikor úgy érezzük, hogy azok már a végsőkig megfeszültek. Ezek azok az idők, amikor a fájdalom olyan hosszan tart, hogy egyedül Isten tudja megadni a megmaradásunkhoz szükséges kegyelmet.

A türelem igába fogott erő, összpontosított erőfeszítés, hit, amely rászánja az időt a dolgokra. A zsidókhoz írt levél 11. fejezetében két csoportról esik említés. Az első azoké, akik „kard élétől menekültek meg” (34. vers); a másik csoport azok, akikről ezt olvassuk: „kardélre hányták őket” (37. vers). Isten az első csoportot kihozta a megpróbáltatásból, a másikat átvitte rajta, de mindkettőre igaz, hogy: „hit által elnyerték az Írás jó bizonyságát” (Zsidók 11:39). A hit nem mindig a változás eszköze, néha a túlélésé. Sokkal jobban tökéletesedik olyankor, amikor a dolgok nem változnak, mint amikor igen.

Nincs szükség hitre ahhoz, amit látunk, vagy ahhoz, amit már elértünk. Hitre akkor van szükség, amikor az életnek nincs értelme… amikor nem tudod megmagyarázni, hogy miért nem múlik el a fájdalom… amikor nem kapod meg az állást… amikor a házasságod nem működik… amikor a gonoszok jólétben élnek… amikor a jók meghalnak… amikor az igazak szenvednek… amikor a kedvesek nem kapnak vigasztalást.

A mi felfogóképességünk korlátozott, ezért elvárásaink is korlátozottak abban, hogy kicsoda Isten és mit képes tenni. Azt hisszük, hogy az egyetlen jó végkifejlet az, amit mi szeretnénk! Ehelyett meg kell próbálnunk meglátni az ő munkáját abban, amivel szembesülünk, bármi is az, és bíznunk kell benne, mert „tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott” (Róma 8:28). Érted? Minden!

Legyen hát hited, mert akkor fogsz tudni kitartani!

Tudtad, hogy a világtörténelemben az egyik legnagyszerűbb hitről szóló történetet Józsué könyvében találjuk? Holnap erről is szó lesz.